KezdőlapFormula 1Bottas büntetést kapott, de marad a negyedik

Bottas büntetést kapott, de marad a negyedik

-

Valtteri Bottas egy ötmásodperces büntetést és két büntetőpontot kapott, amiért a Belga Nagydíj első kanyarjában megtorpedózta Szergej Szirotkint.

Bottas a La Source-ba érkezve ütközött bele a Williams diffúzorába, komoly elsőszárny-sérülést szedve össze, de a másik, jóval nagyobb rajtbaleset miatt beküldött safety car alatt a Mercedes minimális időveszteséggel tudta lecserélni a szárnyat. A finn végül a negyedik helyig jött előre a 17.-ről rajtolva, míg Szirotkin – akinek az autója úgy tűnt, nem szenvedett komolyabb károkat – a 12. helyen végzett. A versenybírák mindenesetre kivizsgálták az ügyet és úgy határoztak, hogy Bottast terheli a felelősség, a manőverért pedig kiosztottak egy ötmásodperces büntetést, illetve két büntetőpontot. Mivel a Mercedes bő hét másodperccel végzett az ötödik helyen leintett Sergio Pérez előtt, az időbüntetés nem változtatott a végeredményen, míg a két büntetőpont négyre emelte Bottas összpontszámát.

„A 77-es számú autó pilótája beismerte, hogy az ütközés az ő hibájából történt, hogy teljesen elmérte a helyzetet, hogy a 35-ös számú autó fékezése meglepte és hogy több helyet kellett volna hagynia” – olvasható Bottas vádiratában.