KezdőlapFormula 1Carey szerint már most jobb az F1, mint két éve volt

Carey szerint már most jobb az F1, mint két éve volt

-

A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey azt állítja, hogy vitathatatlan a sport fejlődése, mióta a Liberty Media átvette az irányítást 2016 végén.

A Liberty folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy igyekszik növelni a show-t a pályán és a pályán kívül is. Bár sok munka vár még rájuk, Carey szerint már most érzékelhető a változás és jó irányba tartanak.

„Korai még ünnepelni.” – mondta az olasz Gazzetta dello Sportnak. „Jó úton járunk a show fejlődése kapcsán.”

„Láttunk pár jó versenyt, az élmezőnyben pedig nagyon szoros a csata.”

„Érdekes, hogy az emberek odajöttek hozzám Németországban, hogy elmondják, hogy jobban szórakoznak, mint két éve. Részben azért, mert nagyon sok rajongó volt ott.”

„Látjátok, a Forma-1 a hősökől szól, akik felélesztik az ember fantáziáját, valahogy úgy, mint a filmekben. Vannak erős márkák és fontos csapatok, de végül ez a versenyzőkről és a fontosabb karakterekről szól. Max Verstappen hős a vezetési képességei miatt, és ez inspirálja az embereket.”