KezdőlapFormula 1Ericsson elmondta, mi az oka gyenge szereplésének

Ericsson elmondta, mi az oka gyenge szereplésének

-

Sokak kritizálják Marcus Ericsson teljesítményét, mely elmaradt csapattársáétól, Pascal Wehrleinétől, mégis a svéd versenyző maradhat a Saubernél 2018-ra. Mindemellett Ericsson az egyetlen versenyző a 2017-es szezonban, aki minden versenyen részt vett, mégsem tudott szerezni egyetlen pontot sem. Negyedik F1-es szezonját töltötte idén, de mindössze 2015-ben tudott 9 pontot szerezni, a többi évben nullázott.

A svéd versenyző azonban igyekszik megvédeni magát.

„Továbbra is úgy érzem, hogy fejlődtem, mint versenyző és egyre jobb lettem.” – mondta Ericsson F1-es karrierjéről. „Az első évem Kamuival (Kobayashi) nagyon kemény volt (még a Caterhamnél), akkoriban már sok tapasztalattal bírt és nagyon jó versenyző volt.”

„Szerintem Pascal is szuper tehetséges versenyző, és jó csapattársam volt. Jól jött számomra a felhajtás, ami körülötte volt, mint Mercedes junior versenyző, jó mérce volt. Ha megnézzük az idei statisztikákat, kiátlagoljuk a csapattársakat, akkor szerintem a mi párosunk volt a legközelebb egymáshoz a kvalifikációk és versenyek tekintetében.”

„Az egyetlen probléma az volt, hogy javarészt a mezőny végén voltunk és nem pontokért csatáztunk, ezért nem szereztem egy pontot sem, és ehhez képest nagy különbségnek tűnik az ő öt pontja. De ha az ember jobban megnézi a számokat, látja, hogy nagyon közel voltunk egymáshoz.”

„Szerintem az a probléma, hogy ha az ember olyan csapatnál versenyez, ami a mezőny végén van, akkor nehéz jó benyomást tenni.”

„A szezon közepén eléggé le voltunk maradva mindenkitől, és még ha sikerült is jobban kvalifikálnom, mint Pascal, az még mindig az utolsó két helyet jelentette számunkra. Így senkinek nem tűnik fel, hogy jó hétvégém volt-e, vagy sem.”

„Olyan autóra van szükségem, mely rendszeresen a top 10-ben tud végezni, és akkor meg tudom mutatni a képességeimet, hogy készen állok. Keményen dolgoztam az elmúlt években, így erre van szükségem a következő lépéshez.”

Hogy 2018-ban nagyobbat tud-e villantani Ericsson, majd elválik. Mindenesetre az Alfa Romeóval társuló Sauber csapat nagyon bizakodó, terveik szerint nagyot tud majd előrelépni a csapat. Ez azonban még nem lesz elég, Ericssonnak új csapattársát, az F2-es bajnok Charles Leclercet is le kell majd győznie.