KezdőlapFormula 1Esporttal az olimpiára?

Esporttal az olimpiára?

-

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly elismerte sportként az esportokat, a 2022-es Ázsiai Játékokon pedig már érem is jár majd az esportolóknak. Emellett már tárgyalnak róla, hogy a 2024-es párizsi olimpián is ott lehessen az esport, bemutató jelleggel.

A Forma-1 kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches a Reutersnek elmondta, hogy már írt a NOB elnökének, Thomas Bachnak, hogy támogatja az esportok olimpián való megjelenését.

„Azt mondtam, hogy mi is ezt tesszük, a Forma-1 márka maradunk, de nyitunk új területek felé, amerre még nem jártunk, és szeretnék vele beszélni a Forma-1-ről.” – mondta Bratches. „Magasztaltam ennek a hasznát és a tényt, hogy a virtuális versenyzőink valójában ugyanazt teszik, mint a valódi sportolók.”

Az sem kizárt azonban, hogy független, külön esport olimpia jön majd létre.

A Forma-1 irányítótestülete, az FIA is tagja az Olimpiai Testület által elismert nemzetközi sportszövetségeknek, és szeretnék még szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Ennek részeként az elektromos gokartozás már be is mutatkozik majd az Ifjúsági Olimpián októberben, Buenos Airesben.

A McLaren főnöke, Zak Brown szerint az esports kiváló átmenet, kapcsolat a virtuális és a való világ között. Ő inkább emellett teszi le a voksot az elektromos gokartozás helyett.

„Szerintem ez nagyszerű módja annak, hogy egy fiatal személy megragadhassa a kormányt, akár fiú, akár lány, akárhol is van a világon, bárki vezethet, ha akar.” – mondta Brown a Reutersnek. „Szerintem az esports tágabb, nagyobb és még globálisabb lehet. Az elektromos gokartozásnak még mindig limitált a közönsége.”