KezdőlapFormula 1Felesleges titkolózniuk a csapatoknak

Felesleges titkolózniuk a csapatoknak

-

A Renault technikai igazgatója, Nick Chester úgy véli, hogy az F1-es csapatoknak többet kellene tenniük azért, hogy a rajongók jobban ráláthassanak a technológiákra, azt azonban nem akarja, hogy NASCAR mintára nyílt gépátvételt tartsanak a Forma-1-ben. Ezt az elképzelést egyébként Ross Brawn vetette fel korábban.

„Pár vendéget körbe szoktunk vezetni a garázsban, és mondják is, hogy milyen fantasztikus, hogy láthatják az autót borítás nélkül, ahogy dolgoznak rajta.” – mondja Chester. Szerintem jó, ha ez hozzáférhetővé válik. Nehéz ügy, mivel mindig megpróbáljuk takarásban tartani azt, amit fejlesztettünk.

„De szerintem az egész sportnak hozzáférhetőbbnek kell lennie. Ha visszatekintünk az időben, 20 évvel ezelőtt az emberek ott sétálgattak a boxutcában, anélkül, hogy Paddock Clubosak lettek volna. Az emberek sokkal többet láttak az autókból és szerintem ezt szerették az emberek.”

Alapvetően azonban mostanság a csapatok ellenzik az efféle változásokat, titkaik megóvásának érdekében.

„Őszintén szólva talán nem is éri meg túlzottan rejtegetni az autót, hiszen már minden csapat elég jó fotókat tud készíteni.” – vélekedik Chester. „Mindenkinek van saját fotósa, akik nagyon sok képet készítenek, és elég részletesek. A rejtegetés csak azt nehezíti meg, hogy a rajongók többet láthassanak az autókból.”

Mindennek ellenére a NASCAR nyílt gépátvételes módszerével azonban nem ért egyet a Renault szakembere.

„Ez nem túl Forma-1-es mód, nemde? Ez egy kicsit túl amerikai megközelítés. Értem, hogy érdekes, és kicsit meg lehet vele kavarni a mezőnyt. De ha minden csapat láthatja a többi architektúráját, az már egy kicsit túl messzire megy.”

Chester szerint ha ilyen könnyen rálátást kapnának a csapatok egymásra, sokkal könnyebben másolnák is egymást.

„Nem lenne érdekes technikailag, ha minden csapat hasonló lenne. Az emberek a különböző koncepciókat keresik. Máskülönben egyen-sorozattá válna (az F1).”