Ha valamit sosem akar látni egy csapat, az az, hogy saját versenyzőik ütköznek össze a pályán. Pedig a Toro Rossósok ezt tették a Kínai Nagydíjon. Pierre Gasly nagyon optimistán próbálta megelőzni Brendon Hartley-t. Nem sikerült és összeütköztek.

“Azt mondták nekem a rádión, hogy ‘oké, Brendon el fog engedni az egyenes végén’. Szóval arra számítottam, hogy hagy majd előzni, így belső íven fordultam.” – magyarázta Gasly. “Azt vártam, hogy hagy nekem helyet, hogy elforduljak, és mikor végül ő normálisan fordult és én meg belül, már túl késő volt és semmit sem tehettem. Próbáltam fékezni és elkerülni őt, de túl késő volt, összeütköztünk.”

“Sajnálatos, mert persze az utolsó dolog, amit az ember akar az az, hogy a csapattársával ütközik, sajnálatos, de szerintem félreértettük egymást. Én vártam, hogy csináljon valamit, ő pedig valószínűleg másra számított.”

Hartley is úgy véli, hogy a félreértés okozta a problémát.

“Határozottan félrekommunikálás történt.” – mondta Hartley. “Az első szakaszban is helyet cseréltünk, mert én küszködtem az ultralágy gumikon, elengedtem a 14-es kanyarban és a második alkalommal is ugyanezt terveztem, mikor arra kértek. Szerintem ő azt hitte, hogy helyet nyitok neki a kanyar bejáratánál, de nem így történt.”

Gasly az estetért végül 10 másodperces büntetést kapott és két büntetőpontot.

“Nem tehettünk már semmit.” – mondta Gasly. “Tévén keresztül nagyon úgy tűnik, hogy én hibáztam, de ahogy mondtuk, elég világos volt, hogy helyet kell cserélnünk, sosem gondoltam volna, hogy így fog elfordulni. És persze ha éles harcban lettünk voolna, nem így próbálkoztam volna.”

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Tajthi Andrea
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

Elhunyt Avicii, aki pár éve a Lotus és a BURN kapcsán zenélt Budapesten

Elhunyt a 28 éves, világhírű svéd DJ, Avicii, azaz Tim Bergling, adta hírül az Index. Egye…