KezdőlapFormula 1Győzelmi esélyekkel indul a Red Bull Szingapúrban

Győzelmi esélyekkel indul a Red Bull Szingapúrban

-

Max Verstappen szerint Szingapúr jelenti a Red Bull legnagyobb esélyét egy újabb idei futamgyőzelemre.

Daniel Ricciardo az elmúlt három évben a második helyen ért célba a Szingapúri Nagydíjon, míg Verstappen tavalyi versenye a rajtbaleset miatt igencsak rövidkére sikeredett. A kanyargós utcai pálya kidomboríthatja az RB14-es kasztni erősségeit, és akár a győzelem sincs kizárva.

„Az egész csapat várja Szingapúrt, mert tudjuk, hogy ott valóban esélyünk van egy nagyon erős eredmény elérésére” – mondta a holland. „A múltban mindig jól mentünk ezen a pályán, és szerintem idén is a dobogóért fogunk küzdeni. Nagyon élvezek ott versenyezni, a pálya rengeteg kanyarból áll és meglehetősen huplis, de ez csak érdekesebbé teszi az autó beállításának megtalálását.”

A nagydíjat fizikai értelemben sokan a szezon legmegerőltetőbb versenyének tartják, az éjszakai időpont ugyanis roppant magasfokú páratartalommal párosul.

„Az éjszakai verseny és a magas hőmérséklet a fizikai határokat feszegeti” – magyarázta Verstappen. „Számomra Szingapúr az év legkeményebb versenye, amire már viszonylag régen elkezdtem felkészülni. Az esti futamok a mesterséges fények miatt kicsit mások a megszokottnál, hozzátesz valami pluszt az átlagversenyhez. A hangulat az egész hétvége során vérpezsdítő; remek helyszín a szezon tengerentúli részének elindításához.”