KezdőlapFormula 1Haas szerint sok csapat nem érti, miről szól a versenyzés

Haas szerint sok csapat nem érti, miről szól a versenyzés

-

A Haas a legfiatalabb csapat a Forma-1-ben, mégis már a középmezőnyben tudhatják magukat. Ehhez minden bizonnyal az is hozzájárul, hogy a csapat tulajdonosa, Gene Haas a NASCAR-ból már jól tudja, mi fán terem a versenyzés, emellett pedig sikeres szerszámgépgyárat üzemeltet, ez a Haas Automation.

„Igazán jól mennek a dolgaink.” – mondta Haas az Autoweeknek. „Sokat tanultam a NASCAR-ban: olyanok az emberek ott, a kapcsolatok, melyek kialakulnak, hogy az ember igazán megérti, miről is szól a versenyzés. Sok más Forma-1-es csapatnál üzleti hierarchia uralkodik és nem igazán értik, hogy miről szól a versenyzés. Úgy vélem hajlamosan ítélkezőbben döntést hozni, és nem a versenyzés nézőpontjából (döntenek).”

„A harmadik évünkben úgy tűnik mi ismét feljebb tettük a lécet. Hatszor jutottunk a Q3-ba. Kétszer volt dupla pontszerzésünk. Ezek a dolgok talán nem sokat jelentenek a nagycsapatoknak, de számunkra ez eredmény.”