KezdőlapFormula 1Ezért "takarította ki" Hamilton a közösségi oldalait

Ezért „takarította ki” Hamilton a közösségi oldalait

-

Lewis Hamilton elmondása szerint, az, hogy tavaly év végén lecsupaszította közösségi média oldalait, már régóta tervben volt.

A négyszeres világbajnok az idei év kezdete előtt pár nappal törölt le mindent közösségi oldalairól, kicsivel az után hogy sok kritikát kapott amiért unokaöccsének megjegyzéseket tett.
Hamilton azonban azt állítja, hogy a „takarítás” időzítése véletlenül esett egybe az unokaöccs-esettel, de nem amiatt lett minden törölve.

„Eleve az év végére terveztük, hogy tiszta lappal indjuljon az év.” – mondta a Mercedes versenyzője.

„Mindig nehéz változtatni, mert boldog vagyok. De furcsa időket él a világ, és a dolgokat talán jobban felfújják,mint a korábbi években, szóval ez kritikus időszak a világon.”

Ennek ellenére Hamilton számára továbbra is fontos, hogy betekintést engedjen rajongóinak a magánéletébe, bár kisebb mértékben, mint korábban.

„Személy szerint én szerintem továbbra is megmutatom majd, hogy mit csinálok. Csak azt hiszem egy kicsit tudatosabban döntöm majd el, hogy mit mutatok meg, és mit nem. Ez egyfajta kapu a rajongóimhoz, mikor épp nem versenyhétvége van, szóval az életem része marad.”