KezdőlapFormula 1Helmut Marko nem fújt Webberre, csak őszinte volt

Helmut Marko nem fújt Webberre, csak őszinte volt

-

A Red Bull Racing tanácsadója, Dr Helmut Marko elmondása szerint ő sosem volt Mark Webber ellen.

Mark Webber és Sebastian Vettel hat éven át voltak csapattársak a Red Bullnál, kapcsolatuk pedig nem alakult túl fényesen. Marko pedig szemmel láthatóan jobban szimpatizált Vettellel, aminek az az oka, hogy gyakorlatilag ő fedezte fel a német versenyzőt.

„Markkal kapcsolatban ez félre lett értelmezve.” – nyilatkozta Marko a Forma-1 hivatalos weboldalának. „Nem akartam rosszindulatú lenni. Megkérdezték tőlem, hogy miért bajnok Vettel és miért nem az Mark. Szóval próbáltam elmagyarázni a különbségeket, amik csak tények voltak.”

„Ezek a körülmények (a nézeteltérések Webberrel) azért voltak, mert én próbáltam kifejezni, amit akartam, a magazinok pedig ezt úgy vették, hogy Mark ellen vagyok, de ez nem igaz. A versenyzőink egyenlő elbánásban részesülnek.”

„Én azt mondtam, hogy ha egész szezon során fenn tudja tartani a teljesítményét, akkor ő lett volna a bajnok.”

„Mark egy jó hírű versenyző volt. Úgy tartották, hogy ha kap egy megfelelő autót, akkor nyerni fog. Aztán jött a megfelelő autó, de pechére jött Vettel is. Pszichológiailag ez nagyon, nagyon nehéz lehetett Marknak.”

Marko azonban azóta sem lett finomkodóbb, továbbra is nyíltan kimondja a véleményét. Többek között a Red Bull által legutóbb elküldött versenyzőről, Daniil Kvyatról is.

„Megoldást kell találni.” – mondja. ” Sajnos ez azt jelenti, hogy ha nem teljesítesz, akkor befejezzük az együttműködést.”

„Amikor én versenyeztem, nekünk magunkat kellett segítenünk. De mondjanak nekem egy versenyzőt, aki sikeres lett annak ellenére, hogy kikerült a Red Bull programjából. Mindegyikükben volt egyfajta tehetség és sebesség. De egyszerűen nem dolgoztak kellően keményen, ez volt a probléma.”