KezdőlapFormula 1Hivatalosan bemutatták a 2021-es F1-es autókoncepciókat

Hivatalosan bemutatták a 2021-es F1-es autókoncepciókat

-

A Forma-1 hivatalosan is nyilvánosságra hozta azokat az autókoncepciókat, melyek azt mutatják be, hogy a 2021-es szabályok szerint hogyan nézhetnek majd ki az F1-es autók. A kinézet még nem végleges, ezek az első koncepciók arról, milyen lesz a jövő Forma-1-e.

A cél persze az új szabályokkal továbbra is az, hogy izgalmasak legyenek a versenyek, és bevonzzák a fiatalokat.

„Mikor elkezdtük vizsgálni a 2021-es autót, az elsődleges cél az volt, hogy jól tudjanak együtt versenyezni.” – mondta az F1 motorsport főnöke, Ross Brawn. „A korai kutatásaink során megállapítottuk, hogy a jelenlegi autók nagyon rosszul tudják követni egymást. Mikor egy autó pár autóhossznyira közel kerül egy másikhoz 50%-ot veszít a tapadásából. Ez jelentős teljesítményvesztés. Ezért meg kellett értenünk, hogy mi okozza ezt, hogy javíthassunk rajta. Örömmel jelenthetem, hogy 80%-nál járunk (50 helyett 80%-os marad a tapadás más autó mögött haladva – a szerk.).”

„Az idő előrehaladtával az volt a fő cél, hogy az autók jól nézzenek ki. Azt akarjuk az autók jobban nézzenek ki, mint amiket a videójátékokban látunk, olyanok legyenek az autók, hogy a gyerekek a szobájuk falára akarják őket (kiplakátolni). Ahogy az autó fejlesztésén dolgozunk, minden fázis során együtt dolgozunk valakivel, készítünk egy grafikus ábrázolást, hogy átlássuk, hogy is nézne ki.”

Az első koncepció azt mutatja, hogy a halo jobban integrálódik, és esztétikusabbá válik.

A második koncepció részletesebb, a megjelenés agresszívebb, láthatók rajta az új, 18 hüvelykes kerekek.

A harmadik koncepció a legfrissebb verzió, ezen láthatók olyan elemek, melyek befolyásolják a légáramlatokat a kerekek környékén.

„A gumik és a kerekek környékén tud a legzavarosabb lenni a légáramlás.” – mondta Brawn. „Olyan elemeket kezdtünk vizsgálni, melyek stabilizálják az áramlást, mely a keréktől érkezik.”

A legfőbb cél, hogy a Forma-1-es imponálóvá tegyék mindenki számára, több legyen a rajongó és bővüljön a rajtrács is.

„Olyan környezetet akarunk teremteni, ahol sorban állnak az emberek, hogy csatlakozhassanak az F1-hez.” – mondta Brawn. „Lelkesítő, hogy mikor a Force India bajba került számos jelentkező volt, aki meg akarta vásárolni. Ha visszaemléékszünk a Manor pár éve történt esetére, senkinek nem sikerült eladni. Szerintem azóta nőtt az F1-be vetett bizalom.”

„Mi vagyunk a jövő mérnökei. Ha az F1 a fiatalok szenvedélyévé válik és vonzóvá tesz számukra a mérnöki pályát, a tudományt és a technológiát, az fantasztikus módja ennek. Olyan autókat akarunk, melyek izgalmasak a fiatalok számára. Az F1 egy remek lehetőség arra, hogy népszerűsítsük a technológiát és az F1 in Schools által a fiatalabb diákok számára, majd ott van a Formula Student, ami az egyetemeken zajló verseny.”