KezdőlapFormula 1Horner: A Forma 1-nek szüksége lenne egy erős McLaren-re

Horner: A Forma 1-nek szüksége lenne egy erős McLaren-re

-

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt reméli, hogy a McLaren képes lesz kimászni abból a gödörből, amiben jelenleg vannak, ugyanis a Forma 1-nek szüksége van egy erős McLaren-re.

A McLaren a Forma-1 történelmének második legeredményesebb csapata a megszerzett futamgyőzelmek és a világbajnoki címeket tekintve. Ezen a listán csakis a Ferrari van előttük, senki más. Azonban a wokingi alakulat versenyzői a 2012-es Brazil Nagydíj óta nem nyertek futamot, a 2014-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj óta nem álltak dobogóra és 2008-ban ünnepelhetett a csapat utoljára világbajnoki címet Lewis Hamilton révén.

Három katasztrofális évet húztak le a Hondával 2015-től 2017-ig. Az idei szezontól már a Renault erőforrásaival versenyezik Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne.  Ennek ellenére sem tudják felvenni a versenyt a Red Bullal, akiknek szintén a Renault szállítja a motorokat. A Milton Keynes-i alakulat három futamot tudott nyerni eddig, míg a McLaren legjobb eredménye egy ötödik hely volt az Ausztrál Nagydíjon, amit Alonso ért el.

A McLaren versenyzői az első öt versenyen 40 pontot tudtak szerezni, ám az utána következő futamokon csupán 12 ponttal tudták szaporítani csapatuk összpontszámát. A McLaren idei időmérős teljesítménye csapnivaló és még maguk sem tudják, hogy miért nem működik jól az idei konstrukciójuk.

A csapat spanyol klasszisa, Fernando Alonso közben bejelentette, hogy az idei szezon végén távozik a száguldó cirkuszból. Rengeteget pletykálnak arról, hogy a spanyol pilóta az Indy Car-ban köthet ki és akár vissza is térhet majd a Forma-1-be, ha a McLaren képes lesz majd egy versenyképes autót adni neki.

A következő szezontól a Red Bull is Honda erőforrásra fog váltani, ugyanis a testvércsapatuknak nagyon jól működnek a japánok által gyártott erőforrás. Christian Horner nagyon reméli, hogy a McLaren képes lesz felülkerekednie saját magán és előbb vagy utóbb képesek lesznek a világbajnoki címért harcolni.

„A McLaren egy remek csapat” – mondta Horner. „Nagyon nagy múltú csapat, és ők a második legeredményesebb csapat a Forma-1-ben, szóval a McLaren-nek valahogy vissza kellene térnie az élmezőnybe.

„Nyilvánvalóan megvannak a saját kihívásaik, és szerintem a csapatnál kisebb zűrzavar uralkodik jelen pillanatban, de remélhetőleg képesek lesznek majd megoldani a problémáikat.”

A McLaren vezetője, Zak Brown próbálja újra szervezni a csapatát. Technikai gurukat igazoltak Matt Moris és Tim Goss személyében. A régebbi csapatvezetőt, Eric Boullier pedig lemondott a posztjáról, miután a vezetése alatt nem jöttek az eredmények.

A helyét Gil de Ferran vette át, a teljesítményigazgató szerepét pedig már Andrea Stella tölti be a csapatnál. A technikai igazgató James Key, aki a Torro Rossótól fog érkezni.

„Még nem vagyunk készen, lesznek még kisebb átalakítások a csapaton belül” – mondta Zak Brown. „Tudjuk, hogy még mikre van szükségünk ahhoz, hogy újra az élmezőny tagjai legyünk. Csak ezekre a dolgokra szeretnénk koncentrálni, hogy jobb eredményeket tudjunk elérni majd a következő szezonban.”

De Ferran fő célja az, hogy javítsa a csapat belső kommunikációját és az, hogy előre vigye a csapatot.

„Jelen pillanatban a csapatunk komoly újjászervezés alatt áll. Remélhetőleg a csapatunk ezután majd képes lesz jobban teljesíteni. Van egy tervünk, amit végre kell hajtanunk és akkor mindenki világosabban fogja látni a csapaton belüli dolgokat.”