KezdőlapFormula 1Horner tisztázta a Toro Rosso helyzetét

Horner tisztázta a Toro Rosso helyzetét

-

A Red Bull csapatvezetője Christian Horner egyértelművé tette, hogy nem várják el a fiókcsapattól, hogy egy teszt csapat szerepkörét töltsék be az idei év hátralévő részben.

A Toro Rosso kvázi „tesztcsapatként” való működéséről szóló találgatások Helmut Marko kijelentései után indultak el, szerinte ugyanis nem kellene kifogásolniuk a Honda folyamatos újításait, akkor sem ha azok komoly rajtbüntetéseket vonnak maguk után.

Idén minden pilóta csak három darabot használhat fel büntetlenül az egyes motor kompenensekből, de Piere Gasly és Brendon Hartley is már túllépte ezt a számot a szezon felénél.

Horner azonban tagadta, hogy beáldoznák a fiók csapatukat.

„Nem fogjuk arra késztetni a Hondát, hogy áldozzák be a Toro Rossot. Természetesen vannak olyan lehetőségeink amelyek a Honda előrelépést szolgálják, és egyben a Toro Rossonak is előnyére válik. A Toro Rosso megvívja a saját harcát a konstruktőri versenyben, hiszen ez fontos számukra.” – fogalmazott Horner.

A Toro Rosso Monaco óta nem tudott pontot szerezni, emiatt pedig vissza estek a konstruktőri tabella nyolcadik helyére. A faenzaiak kevesebb, mint fele annyi pontot gyűjtöttek, mit az előttük álló McLaren, és csupán három egységgel előzik meg a Saubert.

Montrealban vetette be az új specifikációjú motorját a Honda, ennek ellenére Gasly szerint még mindig körönként egy másodperc a lemaradásuk a Ferrari és a Mercedes motorokhoz képest. Horner azonban nemrég úgy vélekedett, hogy a Honda teljesítményben a Renault szintjén áll.

A brit csapatvezető úgy látja, hogy a Honda fejlődése a megfelelő ívet követi.

„Megfelelő céljaik és elvárásaik vannak. Várjuk már a velük való közös munkát, ez egy sokkal együttműködőbb kapcsolat lesz.” – tette hozzá Horner.