KezdőlapFormula 1A Hungaroringen tehet bejelentést Ricciardo

A Hungaroringen tehet bejelentést Ricciardo

-

Daniel Ricciardo és a Red Bull készen állnak arra, hogy bejelentést tegyenek az ausztrál versenyző jövőjével kapcsolatban.

Korábban Ricciardo szemezett a Ferrarival és a Mercedesszel is, azonban úgy alakult, hogy nem lett hely számára ezen csapatoknál. Így aztán opcióként maradt jelenlegi csapata, a Red Bull, és úgy tudni, hogy már meg is állapodtak egymással.

Esélyes, hogy a Magyar Nagydíj hétvégéjén be is jelentik a szerződéshosszabbítást, mivel az Auto Motor und Sport szerint „reális az e esélye a bejelentésnek a nyári szünet előtt”.

„A szerződés időtartama fontos kérdés, mivel sok változás lesz az elkövetkező években. Tiszta fejjel akarok szünetre menni.” – ” – mondta Ricciardo, utalva rá, hogy a szünet előtt pontot akar tenni a téma végére.

„Pár éve, mikor a Toro Rossóból a Red Bullhoz igazoltam, az a nyári szünet alatt zajlott, így nem volt olyan jó az augusztus számomra. Nyilvánvaló, hogy a Red Bull elköteleződött a Honda mellett, szóval ők kiterítették minden lapjukat az asztalra, és a dolgok eljutottak arra a pontra, mikor már ismerem ezeket. Remélhetőleg hamarosan lesz valamim mindenki számára.”