KezdőlapFormula 1Keke Rosberg a feleségétől tudta meg Nico visszavonulását

Keke Rosberg a feleségétől tudta meg Nico visszavonulását

-

Keke Rosberg és Nico Rosberg (1982, valamint 2016 F1-es világbajnoka) a Monacói Nagydíj hétvégéjén tartott egy rövid bemutatót, melynek során mindkettejük a Forma-1-es világbajnoki autójával gurult pályára a monte-carlói utcákon.

A Sky Sports természetesen megszólaltatta a 2010-től teljesen háttérbe húzódó Keke Rosberget, és többek között azt is megkérdezték tőle, hogy miként tájékozódott fia, Nico 2016-os visszavonulásáról.

„A feleségemtől kaptam egy üzenetet, akinek Nico SMS-ben leírta, hogy befejezi Forma-1-es karrierjét. Az SMS utolsó mondata az volt, hogy légy szíves mond el apának is. Így tudtam meg” – árulta el Keke.

„Kicsit úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna. Ez volt az elsődleges reakcióm, egyáltalán nem számítottam erre.”

„Később aztán realizálódott bennem, hogy ez az ő élete, az ő döntése, az ő karrierje. Ha úgy döntött, hogy itt az ideje befejezni, akkor ez a helyes dolog.”