KezdőlapFormula 1Kevin Magnussen helyesbítette kijelentését

Kevin Magnussen helyesbítette kijelentését

-

Kevin Magnussen tisztázta azon kijelentését, mi szerint „meg is halna az autóban”.

A dán versenyző az aktuális „rossz fiú” a mezőnyben, versenytársai szerint. Legutóbb Pierre Gasly állította, hogy Magnussen a legveszélyesebb versenyző, akivel eddig találkozott.

Ezt követően beszélt Magnussen arról, hogy miért versenyez gyakorlatilag mindent vagy semmit stílusban.

„Mindent beleadok, meg is halnék az autóban.” – mondta a versenyző, de később jelezte, hogy mondata ki lett emelve az eredeti szövegkörnyezetből, és persze nem szó szerint értendő.

„Azt az interjút Baku előtt készítették. Nem a Pierrel való incidensre reagáltam ezt. Nem akarok egy versenyautóban meghalni. Csak a hajlandóságomat akartam kifejezni, hogy abszolút miden erőmmel azon vagyok, hogy sikert érjek el. A siker persze nem azt jelenti, hogy baleset legyen a dologból vagy büntetést kapjak, hanem azt, hogy a lehető legjobb pozícióban végezzek.”