KezdőlapFormula 1Kubica: Az emberek félreértették a tavalyi tesztet

Kubica: Az emberek félreértették a tavalyi tesztet

-

Robert Kubica úgy véli, hogy tavalyi Forma-1-es tesztje félreértéseket szült, mert az emberek azt feltételezték róla, hogy valami szenzációs dolgot vitt véghez, és nem vettek tudomást róla, hogy ő most gyakorlatilag ismét újonc.

Tavaly egy 2012-es Lotusszal tesztelhetett Kubica balesete óta először, a Renault jóvoltából, majd a 2017-es autójukat is kipróbálhatta, míg nem a Hungaroringen tesztelhetett a 2017-es, valamint a 2014-es Williamsszel, annak érdekében, hogy lehetősége legyen a Forma-1-be való visszatérésre.

Azonban ez nem jött össze, a lengyelnek jelenleg be kell érnie a Williams teszt- és tartalékversenyzői posztjával.

„Az emberek azt hitték, hogy csak bepattanok, és újra a 2010-es versenyző leszek.” – mondta Kubica az F1 hivatalos podcastjában. „Nos, egy 2012-es autóval valószínűleg menne is. Az hasonló volt ahhoz, amit még ismertem.”

„A legrosszabb az, hogy Magyarországon (a teszten) semmit nem tudtam hasznosítani a korábbi ismereteimből. Olyan volt, mint egy debütálás. Beteszel egy újoncot az autóba, egy top versenyző múltjával, mikor az még versenyzett. Szóval valami nagyot vártok tőle, de ő akkor is egy újonc. Mert én egy újonc voltam.”

Kubica azt is elmondta, hogy első tesztjein (visszatérésekor) azért nem voltak túl acélosak, mert nem ismerte a jelenlegi gumikat, de persze bele lehet szokni.

Akárhogy is alakul, a lengyel versenyző úgy gondolja, hogy bizonyos szempontból most jobb versenyző, mint 2010-ben volt.

„A limitációim miatt nem elég annyit tennem, mint másoknak. Nekem többet kell. Többet kell tennem, és autóban töltött időre van szükségem. Ezért volt kulcsfontosságú számomra, hogy a Williams felajánlotta nekem ezt a szerepet idén, hogy kapjak időt az autóban,”

Kubica célja azonban továbbra is az, hogy jövőre F1-es ülést kapjon.