KezdőlapFormula 1Kubica szerint a modern F1 autók túl nehezek

Kubica szerint a modern F1 autók túl nehezek

-

Robert Kubica elküldené a mai Forma-1-es autókat zsírleszívásra. A lengyel különleges helyzetben van, hiszen jó pár évet kihagyott 2011 és 2017 között a sérülése miatt, és meglepő dolgot mondott az AMuS újságírójának:
„Az első dolog amit észrevettem, az a súly volt. Az autókon legalább 60 kg plusz felesleg van. A lassú kanyarokban az az érzésem, hogy egy buszt vezetek.”

Annak ellenére, hogy a mai autók a stopper óra szerint gyorsabbak, Kubica világosan emlékezik arra, hogy milyen öröm volt vezetni az elmúlt évtized autóit:
„605 kg volt egy akkori autó, és volt 50 kg ballasztunk is. A gumik kevesebbet bírtak, így az egész verseny alatt folyamatosan tudtál támadni. Ma ez már lehetetlen. Neked kell mindent menedzselned.”

Kubica elárulta, hogy ma már a versenyzőknek kell állítgatniuk a motorokon is, szorosan együtt kell működniük a mérnökeikkel, hogy az autó az előre eltervezettek szerint működjön. A korábbi BMW és Renault pilóta ezt így látja:
„Kívülről nézve úgy néz ki, hogy mindegyik versenyző a maga versenyét futja, és tartja a távolságot a másikhoz képest, nehogy túlmelegedjen esetleg a motorja.”
Hogy mi a megoldás? A Williams tesztpilótája szerint:
„Kevesebbnek kell lennie az összsúlynak. Rengeteg probléma magától megoldódna.”

Ráadásul a lengyel szerint ha a mérnökök segítik a versenyzőket rádión keresztül, annak semmi köze nincs a komplex technológiához:
„A mai versenyzők elkényelmesedtek. Egy jó versenyzőnek semmi szüksége nincs irányításra a bokszutcából.”