KezdőlapFormula 1Hivatalos: Kubica vezetheti a Williamst a Spanyol Nagydíj első edzésén

Hivatalos: Kubica vezetheti a Williamst a Spanyol Nagydíj első edzésén

-

Robert Kubica először vehet részt 2010 óta egy nagydíjhétvége pénteki szabadedzésén, mivel a Williams megerősítette, hogy Spanyolországban most ezt megteheti. A lengyel pilótát januárban nevezte ki a Williams csapat teszt- és tartalékpilótájuknak, és ezúttal Katalóniában Szergej Szirotkin helyére ülhet be. Kubica utoljára a 2010-es szezonzárón, Abu Dhabiban vehetett részt egy nagydíjon, aztán jött három hónappal később 2011 februárjában az életét megváltoztató horrorisztikus ralibaleset.

A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe így nyilatkozott:
„Szergej helyén ezúttal Robert Kubica indul majd az első szabadedzésen, ez lesz idén neki az első ilyen lehetősége. Sűrű lesz a pénteki programunk, és kíváncsian várjuk Robert visszajelzéseit az autóról.”

Lowe szerint szignifikáns fejlesztői csomaggal lép pályára a Williams FW41-es Barcelonában, miután nehezen indult a 2018-as évük, és csak négy pontot gyűjtöttek a konstruktőrök értékelésében az első négy versenyen.

Kubica utoljára az FW41-est ugyanitt, a szezon előtti teszteken vezethette, majd jövő héten is fogja a második tesztnapon, ugyanis itt Barcelonában lesz az első szezonközi teszt is.