A McLaren tartalékversenyzője, az idén a Formula 2-ben rajthoz álló Lando Norris vlogolásba kezdett, szezon előtti “felkészülős” videóit YouTube-on találjátok, az 5. epizód pedig a “LandoLOG” nevet viseli.

Véleményünk szerint Norris a jövő egyik nagy sztárja. Kétségtelen, hogy istenadta tehetség de emellett zseniális, angolos humorral van megáldva. Aki követi őt a közösségi oldalakon, már tapasztalhatta ezt.
Személyesen is többször találkoztunk már a sráccal, “hivatalos” körülmények között kevéssé szórakozott, ellenben elképesztően tudatos és összeszedett, noha gesztusaiból levehető, hogy emögött rendkívül lendületes és nyughatatlan karakter.

Valós, laza énjét mutatja meg új videós sorozatában is, megéri megnézni az epizódokat.

Az első epizódban Lando a McLaren főhadiszállására érkezik – egy MINI-vel… Körbevezeti a nézőket a McLaren Technology Centre-ben (MTC), megpiszkál egy életnagyságú LEGO autót és azt is megmutatja, mi rejlik a titkos ajtó mögött. Hát nem akármi! :O

A második epizódban még mindig az MTC-ben járunk, és Lando észreveszi, hogy “őrizetlenül”, és nem mellesleg nyitva hagytak egy kiállított McLaren 675LT-t, amiből mindössze 500 darab készült. Bele is ült gyorsan, de ne mondjátok el senkinek! 😀

A harmadik részben abba enged betekintést, hogy miként készül a szezonra, előbb a McLarennél, majd angol, vidéki környezetben.

A negyedik részben Lando “versenyt főz” Sascha Fenestrazzal, amolyan “A konyhafőnök” stílusban, csak sokkal szórakoztatóbban. Mondhatni nézni is rossz, amit művelnek, de a végeredmény egészen ehetőnek tűnik. A pontozás és a győztes kihirdetése után pedig kiderül, hogy a srácoknak nem tanították meg, hogy nem játszunk – de legalábbis nem dobálózunk – az étellel. 😀

Az ötödik, egyben befejező részben (klikk ide) pedig teszt-beszámoló következik.

A felkészülése pedig úgy tűnik, hogy sikeres volt, a tegnapi első Formula 2-es versenyt simán nyerte. A második F2-es futam ma, 13.15-kor lesz.

És ne feledkezzetek meg arról sem, hogy iratkozzatok fel a Racingline.hu YouTube csatornájára, hiszen terv szerint az idén újra jelentkezünk majd videós tartalmakkal, immáron megújulva!

 

 

 

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Tajthi Andrea
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

Egy nő a Jaguar I-PACE eTrophy első nevezője!

Egy női versenyző, Katherine Legge az első nevező az újonnan induló Jaguar I-PACE eTrophy …