KezdőlapFormula 1Leclerc rajtszáma, és ami mögötte van

Leclerc rajtszáma, és ami mögötte van

-

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Sauber frissen leigazolt versenyzője, Charles Leclerc a 16-os rajtszámmal debütál majd a Forma-1-ben. Azonban kiderült, hogy eredetileg nem ezt a számot szerette volna.

A kiválasztott sorszámnak 2 és 99 közé kell esnie, és természetesen nem lehet olyan szám, amit más versenyző már használ. A Forma-1-ből kiszoruló, vagy visszavonuló versenyzők rajtszámait 2 évig „őrzik”, addig azok sem választhatók. Ezen kívül a néhai Jules Bianchi rajtszámát, a 17-est örökre neki ajándékozták, így az sem választható.

„Hogy miért a 16-os lett az nagyon egyszerű, hogy őszinte legyek.” – mondta Leclerc a GPUpdate.net-nek. „Előbb a hetest szerettem volna, de az a Kimié (Räikkönen), aztán a 10-est akartam, de Pierre (Gasly) megérkezett az F1-be és ezt választotta. Szóval úgy voltam vele, hogy oké, akkor a 16-ost választottam, ami a születésnapom (október 16), nem jutott jobb az eszembe. És 1 plusz 6 az hét, ami pedig a kedvenc számom, szóval ezt választottam!”