KezdőlapFormula 1Legyen-e DRS zóna a 130R-ben?

Legyen-e DRS zóna a 130R-ben?

-

A Forma-1-es versenyzők azt szeretnék, ha Suzukában DRS zóna lenne a 130R-ben, hogy ezzel segítsék az előzést. Bár korábban Charlie Whiting versenyigazgató elutasította, hogy a pálya nagy tempójú bal kanyarjában DRS zóna legyen.

„Sajnos ez az egyetlen pálya, ahol nem tudunk változtatni (a DRS zónák kijelölésén).” – mondta Whiting. „Az egyetlen (plusz) lehetőség az lenne, ha a 130R-ben lehetne nyitni a DRS-t, de nem hiszem, hogy ezt akarnák.”

Azonban többek között Sergio Perez is úgy véli, hogy a jelenlegi autók meg tudnának birkózni a DRS használattal a 130R-ben, így jó lenne, ha lenne rá lehetőség.

„Szerintem az autóban ülve, mindenki maga dönti el, hogy akarja-e használni.” – mondta Perez.

„Lesznek versenyzők, akik több kockázatot vállalnak másoknál, de ez abszolút a versenyzőkön múlik. Elég jók vagyunk hozzá.”

Csapattársa, Esteban Ocon szerint komoly kihívást jelentene ott a DRS használat.

Lance Stroll azonban szintén szimpatizál a 130R-es DRS használattal.

„Szerintem ez csak segítené az előzést.” – mondta a kanadai. „Ez egy olyan pálya, melyen nagyon nehéz követni a másikat, a nagy tempójú kanyarok miatt. Ha ezt segít előzni, az segíti a show-t, és az jó lesz.”

Sebastian Vettel a DRS használatot a Mario Kart „power-up”-jaihoz hasonlítja, és ő inkább mellőzné ezeket.

„Én nem vagyok nagy rajongója a DRS-nek. Japánban vagyunk, és a Mario Kart jut eszembe, ha emlékeznek rá, talán mókásabb lenne banánhéjakat kidobálni a pilótafülkéből, mint DRS-t használni. Én nem szeretem, szerintem mesterséges. Szerintem más módot kellene találnunk arra, hogy az autók követni tudják egymást közelről is, és ne kelljen DRS.”