KezdőlapFormula 1A Mercedes Verstappent akarta

A Mercedes Verstappent akarta

-

Niki Lauda elmondta, hogy a Mercedes tavaly megpróbálta leszerződtetni Max Verstappent. Végül aztán a holland versenyző meghosszabbította kontraktusát a Red Bullal, Lauda szerint azonban mindössze azért, mert „Helmut Marko gyorsabb volt”.

„Igen, valóban beszéltünk Verstappennek.” – mondta Lauda az ORF-nek Silverstone-ban. „Beszéltünk vele és az édesapjával 2017 nyarán.”

„Hamilton a legjobb versenyző, de olyan csapattársra van szüksége, aki nyomás alatt tudja tartani, így meg tudja mutatni, hogy mire képes. Olyanra van szüksége, aki javulásra készteti a pályán.”

Verstappen híján azonban maradt Valtteri Bottas, és egészen valószínű, hogy 2019-ben és 2020-ban is marad a Mercedes jelenlegi versenyzőpárosa.