KezdőlapFormula 1Ocon: Perez elnézést kért tőlem az ütközés miatt

Ocon: Perez elnézést kért tőlem az ütközés miatt

-

Esteban Ocon elmondta, hogy a csapattársa Sergio Perez elnézést kért tőle, amiért összeütköztek a Szingapúri Nagydíjon. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a francia gyorsan el is fogja felejteni a történteket.

Ocon számára három kanyarig tartott a hétvégi futam, miután külső íven próbálta megelőzni a csapattársát, aki neki koccant, így a falba juttatva a fiatal márkatársát.

A páros a futam után – amin Perez sem szerzett pontot – megbeszélte a történteket.

„Elnézést kért tőlem, a szobában azt mondta, hogy nagyon sajnálja.” – kezdte Ocon. „De ez nem azt jelenti, hogy minden rendben. Az egyetlen dolog, amit realizáltam akkor magamban az az, hogy pont nélkül megyünk haza arról a hétvégéről, ahol mindkettőnknek pontot kellett volna szereznie. Megvolt ehhez a teljesítményünk. Ez egy rémes helyzet, ahol most vagyunk. Ez minden amit most el tudok mondani, többet nem szeretnék ehhez hozzáfűzni.”

Az eset hatására a csapatfőnök, Otmar Szafnauer ismételten megtiltotta nekik, hogy előzzék egymást a versenyeken, akár csak egy évvel korábban.

„Ez nem ugyanolyan szituáció, mint tavaly, de nyilván ezzel sem vagyunk boldogok.” – folytatta a francia.