KezdőlapFormula 1Mint a csiszolópapír, olyan Paul Ricard – Sainz

Mint a csiszolópapír, olyan Paul Ricard – Sainz

-

A Paul Ricard egyes részein olyan nagy a tapadás az új aszfalton, hogy még Carlos Sainzot is meglepte.

Télen az egész francia pályát újraaszfaltozták, ám a Blancpain GT három hete tartott Paul Ricard 1000 km-es futama után egyes szakaszokat javítani kellett, amely részeket a feljavult tapadás miatt Sainz csiszolópapírhoz hasonlított.

„Olyan, mintha néhol csiszolópapírt tapasztottak volna a pályára, hogy ne tépjük és hordjuk fel a köveket” – magyarázta a spanyol. „Elképzelni sem tudom, milyen lenne, ha az egész pálya ebből az anyagból állna, de érdekes volna, mert ezeken a foltokon nagyon nagy a tapadás. Furcsa érzés, alapjáraton sokat csúszkált ma mindenki, de amikor elérsz ezekre a szakaszokra, az autó hirtelen teljesen másképp viselkedik. Észben kell ezt tartanod és meg kell próbálnod kiszámítani a tapadásváltozást, mert érezhető különbségről van szó. A foltok a kanyarok közepén találhatók; úgy mész be a kanyarba, hogy fogalmad sincs, mi fog történni, amíg át nem hajtasz rajtuk. De azért vagyunk F1-es versenyzők, hogy vasárnapra pontosan tudjuk, melyik a leggyorsabb ív. Ugyanez igaz a rázókövekre is: háromféle van itt, az egyiken simán át lehet engedni az autót, a másikat már keményebben megérzed, míg a harmadik fajtának a közelébe sem szabad menni.”