KezdőlapFormula 1Ricciardo túlteljesített a negyedik hellyel Szuzukában

Ricciardo túlteljesített a negyedik hellyel Szuzukában

-

A mezőny hátsó traktusából rajtolva Daniel Ricciardo egészen a negyedik helyig jött előre, amit előzetesen szinte lehetetlennek gondolt a Red Bull.

Műszaki problémák miatt Ricciardo csak a 15. helyről kezdhette meg a Japán Nagydíjat, ám határozott felzárkózásának hála a 18. körben már a negyedik helyen haladt, ezt a pozíciót pedig a verseny végéig megőrizte.

„Mindent összevetve nagyon jó eredményt értünk el” – foglalta össze futamát az ausztrál. „Fogalmam sem volt, meddig leszek képes előrejönni; a rajt előtt Helmut [Marko] azt mondta, szerinte a negyedik hely kicsit optimista cél és valószínűleg nem lehet elérni. Ezen a pályán a mezőny hátuljáról rajtolva felérni a negyedik helyre olyan, mint egy kisebbfajta győzelem, és nagyon jó volt látni, milyen erős tempót tudtunk diktálni a Ferrarihoz képest. A dobogó még édesebb lett volna, de nem panaszkodhatok, a csapatnak ez is remek eredmény. Már csak annyi maradt hátra, hogy megköszönjem Japánnak, szóval: arigato, Japán!”

A másik Red Bullban Max Verstappen komoly háborúba keveredett mindkét Ferrarival, de ütközésekkel és büntetéssel tarkított, eseménydús futama ellenére is a harmadik helyen tudott végezni.