KezdőlapFormula 1Rosberg szerint idén is Hamilton lesz a bajnok

Rosberg szerint idén is Hamilton lesz a bajnok

-

Az egykori Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg szerint ennek az évnek a végén is a Mercedes istálló örülhet majd a bajnoki címeknek.

Gondolja ezt annak ellenére, is hogy az elmúlt időszakban nagyon pozitív hírek érkeztek Maranellóból, miszerint minden megbízhatósági gondot sikerült megoldaniuk a motorban, aminek a teljesítménye nagyon erős lett.

2016-bajnoka a következőket jósolta az idei évre.

„A jóslatom sok dologban megegyezik a tavalyi év történéseivel. Azaz, Lewis Hamilton lesz a bajnok, de most csak egy ponttal fogja megelőzni Sebastian Vettelt. Utánuk Lewis csapattársa, Valtteri Bottas fog végezni, majd a két Red Bull, Max Verstappen és Daniel Ricciardo sorrendben.” – mondta a német RTL-nek.

Egy másik egykori német F1-es pilóta is vállalkozott a tippelésre.

„A Ferrari tavaly nagyon jó alapot készített, amire most tudnak építeni. A nyomás azonban sok mindent megváltoztathat majd, főleg, ha nagyon izgalmas lesz a szezon vége.” – vetített előre Timo Glock.