Carlos Sainz úgy gondolja, a kisebb a motorteljesítményük miatt maradtak le a középmezőnybeli riválisoktól.

A francia csapat a nyár végéig meggyőző előnnyel állt a konstruktőri világbajnokság negyedik helyén, a 3 élcsapat mögött. Azóta az R.S.18 teljesítménye visszaesett, a Haas jó formájának köszönhetően pedig 8 pontra közelítette meg őket. A csökkenő előnyt Carlos Sainz a motor gyengeségének számlájára írja. Igaz, elkészült a C specifikációjú motorjuk, de csak a Red Bull vetette be, a gyári csapat még nem. Szerintük még van mit javítani az új verzió megbízhatóságán.

„A hajtáslánc terén nagy kudarc ért bennünket” – mondta a Motorsport.comnak. „Nem számítottunk arra, hogy a Mercedes és a Ferrari ennyit fejlődik az év során. Azt gondoltuk, elég lesz a B verziójú motor, de tévedtünk. A karosszériára hoztunk több frissítést is, az nem tűnik rossznak, de a végsebesség az, ennélfogva javításra szorul.”

Sainz tisztában van az új, még be nem vetett motor teljesítményelőnyével, ugyanakkor tudja, hogy túl kockázatos lenne bevetni addig, amíg a megbízhatóság nem éri el a kívánt szintet. Ami a Red Bullt illeti, az energiaitalosok azért próbálták ki az új hajtásláncot, mert nekik más az üzemanyag-beszállítójuk.

„A csapat biztos abban, hogy a mi üzemanyag-beszállítónkkal nem lenne elég megbízható. Én teljes mértékben támogatom a csapat döntését. Csak azt gondolom, hogy kicsit több motorerőre lenne szükség, ezt viszont ugye bizonyos okok miatt nem kaphatjuk meg. A japán időmérőn a Q3-ba kerüléshez is kellett volna a több erő, a Honda pedig megmutatta, hogy ez lehetséges.”

Még több kapcsolódó cikk betöltése
Load More By Czuth Csaba
Load More In Formula 1

Nézd meg ezt is

Wolff szerint Bottas jövőre még jobb lehet

A Mercedes csapat főnöke, Toto Wolff szerint Bottas fel fog állni abból a csalódásból, ami…