KezdőlapFormula 1Sauber: Szó sincs év közbeni Leclerc-Räikkönen cseréről

Sauber: Szó sincs év közbeni Leclerc-Räikkönen cseréről

-

Az elmúlt napokban egy elég komoly pletyka röppent fel a világsajtóban, miszerint már az idei Belga Nagydíjon helyet cserél egymással Charles Leclerc és Kimi Räikkönen.

A Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur most azonban pontot tett ezen találgatások végére, és kijelentette, hogy szó sincs ilyen megállapodásról.

„Az év végéig érvényes szerződésünk van és még nem is beszéltünk a jövőről. Megértem, hogy vannak bizonyos pletykák a sajtóban, de ennek semmi valóság alapja nincsen. Csak a saját munkánkra koncentrálunk, és Charles is csak a Sauberre összpontosít, és a jövőjéről majd csak később egyeztetünk.” – mondta a francia.

Leclerc az elmúlt öt futamból négyszer is pontot szerzett és a legutóbbi, Francia Nagydíjon pedig már az időmérőn is eljutott a Q3-ba. Az elmúlt éveket tekintve pedig lépésről-lépésre lépked egyre feljebb, 2016-ban megnyerte a GP3-as bajnokságot, egy évvel később pedig a Formula 2-ben is a csúcsra ért.

Első három F1-es futama ugyanakkor nem volt egyszerű, eleinte kissé küszködött az autóval. Vasseur elmondta, hogy hogyan változott meg Leclerc teljesítménye Kína után.

„Kína után azzal jöttek oda sokan hozzám, hogy ’Charles nem teljesít jól? Mivel lehet ezt megmagyarázni?’. Egy héttel később pedig már bajnokként tekintettek rá. Nyugodtan kellett kezelnünk ezt a helyzetet. Egy biztos, jó munkát végez és fejlődik. Ha a következő versenyeken hibázni fog, márpedig fog, mert nincs olyan, hogy valaki hibátlanul teljesít egy szezont, nem szeretném, hogy emiatt tönkre tennék Charlest.” – folytatta.

„Hat hónappal ezelőtt még a Formula 2-es paddockban volt és többé-kevésbé senki se ismerte őt. Óriási különbség a tavaly novemberi abu dhabi-i forduló és a mostani szezon közepe között, mert most mindenki róla beszél. Lenyűgöz a higgadtsága.