KezdőlapFormula 1Smedley: Massa nyerhetett volna

Smedley: Massa nyerhetett volna

-

A Williams teljesítményért felelős mérnöke, Rob Smedley úgy véli, hogy Felipe Massa nem is zárhatta volna le jobban a Forma-1-es karrierjét, mint hogy remek versenyeket futott Brazíliában és Abu Dhabiban.

Smedley több, mint egy évtizeden át dolgozott együtt Massával, előbb a Ferrarinál, majd a Williamsnél, és barátoknak is mondhatják egymást.

„Nézzék meg, hogy végzett (utolsó versenyein), abszolút jó eredményekkel.” – mondta Smedley az Autosportnak. „16 évet töltött ebben a paddockban, volt, hogy nagyon versenyképes szinten volt, és kis híján bajnoki címet is nyert, és annyira volt versenyképes, amennyire csak tudott azzal az autóval, amit adtak neki.”

„Annak, hogy a csúcson hagyd abba ezt a játékot, nincs is jobb módja, mint hogy eredményt hozol a csapatnak, pontokat szerzel, futsz egy extra különleges kört a kvalifikáción.”

„Ő egy népszerű fickó és ez az ő mércéje.”

Smedley szerint 2017-ben Massa még sokkal több pontot szerezhetett volna, ha nincs a bakui kiesése, és egyéb problémák Spanyolországban és Oroszországban.

„Minden ember tudja, hogy nyerhetett volna a bakui versenyen. Megnyerhettük volna a versenyt, ez az ő győzelme lett volna, és micsoda pillanat lett volna utolsó F1-e szezonjában! Nagyon a toppon volt azon a versenyen, megbízhatósági problémák jelentkeztek (az autón). Az autó miatt talán a felét elbuktuk azoknak a pontoknak, amiket megszerezhettünk volna.”

„Hiányozni fog számomra a munkában, de ő a barátom. A feleségeink is barátok, a gyerekeink is barátok, olyan ő, mint egy testvér.” – mondta Smedley Massáról. „Ő része a családomnak, és én is az övének, és ez így is marad, nem változik semmi ezen a téren. De hogy a munkában nem lesz ott, az furcsa érzés. Az, hogy valakivel leüljek egy csésze teára, beszéljünk arról, hogy mennek a dolgok otthon, hogy kiürítsük a fejünket egy nagydíjhétvégén, úgy hiszem, hogy ez fog hiányozni.”