KezdőlapFormula 1Stroll és Ocon között szent a béke

Stroll és Ocon között szent a béke

-

Lance Stroll és Esteban Ocon barátsága a jelenlegi F1-es politikai helyzet ellenére is sértetlen, mondják az érintett felek.

A csődeljárás alá vont Force Indiát egy Lawrence Stroll által vezetett konzorcium mentette meg a nyár folyamán, ami egyben azt is jelenti, hogy az ifjabbik Stroll 2019-ben minden valószínűség szerint a rózsaszín istállóhoz igazol. Ezzel Ocon, a sport egyik legígéretesebb tehetsége szinte biztosan ülés nélkül marad jövőre, amit George Russell williamses szerződtetése is alátámasztani látszik. Strollt rengeteg támadás érte a faramuci helyzet miatt, Ocon azonban egy közösségi médiára posztolt üzenettel kiállt barátja mellett.

„Azért posztoltam ki, mert Lance a legjobb haverom a paddockban, nagyon régóta jóban vagyunk” – magyarázta még Szocsiban Ocon. „Mindenki úgy állítja be, mintha az ő hibája lenne a dolog, pedig egyáltalán nem így van. Ő is legalább annyira keményen dolgozik, hogy az F1-ben lehessen, mint én – az F1-ben mindenki nagyon keményen dolgozik, nem egy egyszerű világ ez. Nyilván Lance más környezetből jön, de belül mindannyiunkat ugyanaz a motiváció és szenvedély hajt. A közösségi médián látott reakciók abnormálisak, a gyűlölködés helyett inkább a támogatást kellene megosztani a többiekkel.”

Stroll kiváló sportolóként és barátként jellemezte Ocont.

„Az F1-ben jelen van az üzlet és a politika” – mondta a kanadai. „Nekem és neki is megvan a menedzsmentje, akik a karrierünk szempontjából legjobb döntést akarják hozni, emellett pedig ott van a barátságunk. Együtt gokartoztunk, éles csatákat vívtunk a pályán, majd Esteban átment az F3-ba a Premával, megnyerte a bajnokságot, majd következtem én. Mindig jó barátságot ápoltunk és nagyon örülök, hogy még mindig szent a béke köztünk.”

Noha nagyon sok fiatal pilóta vagyonos családból származik (többek között a jövőre debütáló Lando Norris is), Lance Stroll a kritikusok egyik kedvenc célpontja, ő azonban már hozzászokott ehhez.

„Az anyagi hátterem fényében érthető a kritika, ami engem ér” – folytatta Stroll. „Egész karrierem során ez a hozzáállás fogadott, az F4-ben, az F3-ban, az F1-ben egyaránt. Tudom, hogy a világ tele van irigy és féltékeny emberekkel, és az emberek többsége nem akarja azt látni, hogy sikeres vagyok. Nincsen ezzel semmi probléma, mert tudom, hogy azok az emberek, akik a kezdetektől fogva támogattak és mindig mellettem álltak, tisztában vannak a valós helyzettel – ezek az emberek azok, akikre hallgatok és akikkel körbeveszem magam. A maradék csak háttérzaj, amit igyekszem kizárni a kis buborékomból.”