KezdőlapFormula 1Stroll szerint piros zászlóval meg kellett volna szakítani a bakui versenyt

Stroll szerint piros zászlóval meg kellett volna szakítani a bakui versenyt

-

Az Azerbajdzsáni Nagydíjat piros zászlóval meg kellett volna szakítani az utolsó biztonsági autós fázis alatt, míg az emberek a törmelékeket szedték a pályán, véli a Williams versenyzője, Lance Stroll.

„Mindenütt törmelék volt.” -mondta Stroll. Az egyes kanyarban, a hármasban, az egész pályán. Én piros zászlóra számítottam. Olyan sok volt a törmelék, és mégsem került elő a piros zászló, nem tudom miért.”

„Azt gondoltam, mindenki számára jobb lenne, mivel a gumik hidegek voltak. A Safety Car olyan lassan ment, hogy még több értelme lett volna, mint tavaly. Kaptunk volna egy piros zászlót, mindenki kereket cserél, eltakarítanak minden törmeléket és mehettünk volna vissza versenyezni. Tavaly nagyon hasonló volt a szituáció, a törmelékmennyiség a pályán és akkor egyértelműen jött a piros zászló, gondolkodás nélkül. De most nem tudom, miért nem szakították meg a versenyt.”