KezdőlapFormula 1Vandoorne szerint túl könnyen ítélkeznek az emberek

Vandoorne szerint túl könnyen ítélkeznek az emberek

-

A McLarennél létszám felettivé vált Stoffel Vandoorne úgy véli, hogy a kétkedők túl gyorsan ítélkeznek a Forma-1-es versenyzők felett.

A belga versenyző második szezonját tölti a McLarennél, és bár mentségére szól, hogy a csapat közel sem volt ez idő alatt alkalmas arra, hogy bárki túl jól teljesítsen vele, a 2018-as szezon végén mégis távoznia kell. Helyére Lando Norris érkezik majd.

Pedig a junior szériákban Vandoorne is tarolt, hatalmas tehetségnek tartották, így érkezett meg az F1-be, ahol beleszürkült a mezőnybe.

„Tisztában vagyok a tehetségemmel, azzal, amit az előző szériákban csináltam és nem kételkedek magamban.” – mondta Vandoorne, aki szerint a közönség azonnal leír valakit ha csak egyszer is gyengén szerepel.

„Van egy rossz hétvégéd és hirtelen te vagy a legrosszabb versenyző a mezőnyben, aztán legközelebb van egy nagyszerű versenyed és máris szupersztár vagy.”

Nem tudni még, hogy máshol talál-e helyet magának a belga, de a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint tökéletesen illene a Toro Rossóba.

Kevin Magnussen, aki a 2014-es szezon után lett elküldve a McLarentől, megérti Vandoorne-t.

„Nehéz helyzet és nem hiszem, hogy létezik jó tanács, tényleg. Ő tudja, hogy mit kell tennie.” – mondta a dán. „Személy szerint én úgy gondolom, hogy ő nagyon tehetséges és jó (versenyző), szóval meg kell próbálnia megtalálni azt, ami a legjobb számára, és tudnia kell, hogy meg tudja csinálni.”

Magnussen arra a kérdésre is felelt, hogy hasznos lehet-e Vandoorne számára, ha tiszta lappal indul egy másik csapatnál.

„Én csak azt tudom mondani, hogy jó volt számomra a friss kezdés, és hogy olyan helyre érkeztem, ahol tényleg támogattak. Számomra ide jönni (a Haashoz) és érezni a támogatást és a csapat elkötelezettségét, sokat segített abban, hogy magabiztos és nyugodt legyek. Nem kell aggódni a hibák miatt, nem kell aggódni azon, hogy talán nem elég, amit telesítesz. Csak koncentrálni kell a valós teljesítményre, hogy jól csináld, és így sokkal inkább ki tudod hozni a teljesítményt a tehetségedből, mintha folyton aggódnál.”