KezdőlapFormula 1Horner: Verstappen gumikezelése hihetetlen volt

Horner: Verstappen gumikezelése hihetetlen volt

-

Max Verstappen remek gumikezelése volt a kulcs, ahhoz, hogy a Red Bull először nyerjen a hazai versenyén. Azonban maga Christian Horner is elképedt azon, ahogy Verstappen bánt az abroncsokkal.

Max Verstappen képes volt úgy menedzselni a lágy gumikat, hogy a hólyagosodás nem okozott neki problémát, szemben a csapattársához és Lewis Hamiltonhoz képest. Ennek köszönhető, hogy megtudta nyerni a versenyt a két Ferrari előtt.

A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner kijelentette, hogy lenyűgözte őt Verstappen gumikezelése.

„A hólyagosodásra előzőleg nem számítottunk, de ma nagyon meleg volt, és a sok jobb kanyar nagyon igénybe vette a bal oldali gumikat. Max fantasztikus volt, egy nagyon-nagyon érett pilóta benyomását keltette. Hihetetlen volt. A bal hátsó gumit hidegebben tartotta, mint a jobb hátsót és a terhek nagy részét a bal hátsó viseli. Folyamatosan kérte az adatokat és odafigyelt a gumikra, ezért nem hólyagosodott.” – mondta Horner a Sky Sports-nak.

Csapattársának már nem ment ilyen jól a gumikezelés, egy második helyet kellett feladni egy plusz bokszkiállás miatt.

„A lágy gumi szétesett. Különös volt, nem tudom ennek az okát. Kezdetben jó volt, aztán hirtelen elkezdett cafatokra esni. Max gyors volt, Kimi meg a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, tehát működtek ezek a gumik, de Lewis és én nem birkóztunk meg vele. Nem tudok most erre magyarázatot adni.” – nyilatkozta az ausztrál.