KezdőlapFormula 1Viszlát kockás zászló?

Viszlát kockás zászló?

-

Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting azt állítja, megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy automatizálják a futamok leintésének folyamatát.

Ez az után merült fel, hogy a Kanadai Nagydíjon tévedésből korábban lengették meg a kockás zászlót, mint kellett volna. Emiatt a leintésre felkért szupermodellt, Winnie Harlow-t kezdték kritizálni, ám nem ő volt a „hibás”, ezt maga Ross Brawn is elmondta.

Whiting pedig szeretne megbizonyosodni róla, hogy ilyesmi nem történik meg újra.

„Úgy gondolom meg kell fontolnunk, hogy kellene valami jobb jelzés a verseny végére.” – mondta. „A kockás zászló tradicionális, de olyasvalami, amivel hibázni lehet.”

Az egyik elképzelés szerint a digitális kijelzőn mutatnák be a kockás „zászlót”, a megfelelő pillanatban.

„De ha automatizáljuk, akkor is át kell gondolni, hogy pontosan mikor kell használni, mikor kell aktiválni. Ki kell próbálnunk és megnézni, mi történik, ha a versenyzők a panelen figyelik a kockás zászlót. Ha nem látják,  akkor még nem ért véget a verseny.

„Nem teljesen egyértelmű ez, egy kicsit át kell gondolni.” – folytatta Whiting.

„Ez olyasmi, amit határozottan meg fogunk vizsgálni.”

Mindezek ellenére az ellen nincs ellenvetése, hogy hírességek intsék le a versenyt.

„Nem a hírességet kell okolni, nem hiszem, hogy ez az, amin változtatni kellene. Talán más dolgokat is meg kell fontolnunk, mint például az emberek száma, mely gyakran összejön.”

„Ugyanez van a startnál. Egyes emberek feljutnak a rajtrácsra, magukkal viszik a barátaikat is, és tömeg lesz!”