KezdőlapFormula 1Wolff is elismerően nyilatkozott a Haasról

Wolff is elismerően nyilatkozott a Haasról

-

Egyre többen gondolják úgy, hogy a Haas istálló 2018 fekete lova. Ezúttal Toto Wolff, a Mercedes osztrák vezetője szólt hasonlóan az amerikaiakról, akik a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari mögött helyezkedhetnek el az erősorrendben.

„A mi adataink alapján nagyon gyorsnak tűnik a Haas. Azonban, ha valaki 20 kg-mal könnyebb autóval köröz, az nyolc tizedet jelent. Remélem, hogy jók lesznek” – mondta Wolff.

„Gene Haas nagyszerű üzletember, Günther Steiner pedig olyan őrült ember, aki mindent belead. Tudja, hogy mit csinál.”

Alex Wurz, korábbi F1-es versenyző és a GPDA jelenlegi elnöke is a Haast tenné negyedik erőnek az Ausztrál Nagydíjat megelőzően. „A tesztek alapján a Haas” – mondta a Der Standard-nak.

„Máskülönben a Renault is ott lehetne, gyári csapat, ami felfelé ívelő pályán van. Alapvetően túl közel van egymáshoz a középmezőny ahhoz, hogy tippelgessünk” – tette hozzá.

Már nem kell sokat várnunk ahhoz, hogy tisztább képet kapjuk a 2018-as erőviszonyokról. Legkésőbb a magyar idő szerint szombat kora reggel megrendezett szezonnyitó időmérő edzésen bebizonyosodik, hogy a Haas teszteken nyújtott tempója mennyire volt valós a többiekhez képest.