KezdőlapFormula 1Wolff nem adja fel a háromautós csapatok ötletét

Wolff nem adja fel a háromautós csapatok ötletét

-

Toto Wolff úgy véli, a fiatal újoncok érdekében itt az ideje megvitatni a háromautós csapatok ötletét a következő Strategy Group-ülésen.

Bajban van a Mercedes juniorprogramja, ugyanis Wolffék nem nagyon találnak helyet Esteban Oconnak vagy George Russellnek az F1-es mezőnyben, illetve hasonló helyszűke miatt a múlt héten megváltak Pascal Wehrleintól is. Korábban már felmerült a háromautós csapatok ötlete mint megoldás erre a dilemmára, és habár Wolff nagyon is támogatja az ötletet, a többi csapat nem ennyire lelkes.

„Nekem tetszik ez az ötlet, mert minél több autó van a mezőnyben és minél több lehetőséget szolgáltatunk a fiatal, izgalmas versenyzőknek, hogy versenyképes autóban mutathassák meg a tapasztaltabb pilóták ellen, mit tudnak, annál több jó sztorit tudnánk generálni és annál könnyebben hozzájuthatnánk a tehetséges srácokhoz” – magyarázta álláspontját Wolff. „Ám általam tiszteletben tartott okok miatt többen is ellenezték az ötletet; azt állítják, hogy ez három Mercedest, három Ferrarit és három Red Bullt eredményezne, amit el is fogadok, és ha egy kisebb csapatban lennék, én is így érvelnék. Természetesen mérlegelni kellene az anyagi vonzatokat is, mennyire lenne üzletileg életképes modell a fiatalok által vezetett harmadik autók jelenléte. Ami engem illet, én nagyon élvezném, ha egy harmadik Mercedesben Pascal, George vagy Esteban versenyezhetne és kiderülne, mire képes. De nem én hozom a szabályokat és az ilyesfajta döntéseket. Szerintem ezt szerdán [a Strategy Group ülésén] ismét megvitatjuk, habár jelen pillanatban nem én vagyok a hónap kedvence az F1-ben. Akármilyen ötlettel rukkolok elő, mind a kukában végzi, szóval lehet, csendben kellene maradnom és hagyni, hogy más felhozza, mint a következő világmegváltó ötletet.”

Egy F1-es autó fenntartása nem olcsó mulatság, így felvetődhet a kérdés, a Mercedes miért tartaná a harmadik autót élhetőbb megoldásnak, mint kiperkálni valamennyi pénzt például a Williams egyik üléséért.

„A harmadik autót könnyű lenne finanszírozni, még akkor is, ha más márkanév és festés alatt futna” – válaszolta Wolff. „Könnyebb eladni egy fiatal versenyzőt, aki a Mercedesnél vagy a Ferrarinál versenyzik, mert ez számít izgalmasnak.”

További problémaforrásként felmerült, hogy a tapasztalatlan pilóták a gyors autókban nagyban befolyásolhatnák a világbajnoki küzdelmeket akár pontrabolás, akár balesetek tekintetében.

„Lehetne úgy, hogy részt vesznek az edzéseken és az időmérőn, de a saját versenyüket futják, amennyiben a csapatok úgy érzik, nem lenne jó, ha belepiszkálnának a bajnokságba” – hárította el a problémát Wolff. „Vagy nem szerezhetnének konstruktőri pontokat, csak egyénit. Számos izgalmas módon meg lehetne oldani a mezőnybe való beillesztésüket, de ezzel egy időben el kell fogadnod, hogy ha néhány csapat ellene van, nehéz kivitelezni.”