A BMW Andretti versenyzője, Antonio Felix da Costa úgy véli, hogy csapattársa, Alexander Sims megnyerhette volna a tegnapi Marrakech E-Prix-t és saját magát hibáztatja balesetükért.

Az élen da Costa állt, akit Sims próbált megelőzni a hetes kanyarban, de összeütköztek, melynek következtében a portugál a gumifalban kötött ki és véget ért a versenye. Sims végül a negyedik lett, a futamot pedig Jerome d’Ambrosio nyerte.

- Hirdetés -

Da Costa pedig elismeri, hogy ő hibázott.

“Sajnálom, ez hiba volt és csak én hibáztam.” – mondta az Autosportnak. “Szörnyen frusztráló a történet, mert egy győzelmet veszítettünk el, elbuktunk egy kettős győzelmet, és ha én nem is, Alex megnyerhette volna a versenyt. De azzal, hogy megakadályoztam, hogy ő nyerjen, azt is megakadályoztam, hogy első és második helyezést szerezzen a csapat. Nagyon rosszul érzem magam.”

“Ő gyorsabb volt ma, különösen akkor (mikor az ütközésük történt).” – folytatta da Costa. “Az utolsó 15 körben nagyon közel került hozzám, nagyobb tempója volt, mint nekem. Ezt el kellett volna fogadnom és el kellett volna engednem. Nem tettem.”

Sims szerint mindketten felelősek az esetért.

“Együtt tanulunk és dolgozunk.” – mondta a brit. “Azon a ponton szerintem eléggé több energiám volt, minta Antoniónak, de nem kommunikáltam ezt kellően a csapattal.”

“Antonio és én jól kijövünk egymással, ez nem olyasmi, megbomlasztaná a kapcsolatunkat, jó barátok vagyunk és nyilvánvaló, hogy nem akarunk ilyen szituációt. De tanulni fogunk belőle és továbblépünk.”

Ugyanakkor mindkét versenyző úgy véli, hogy a BMW-nek meg kellett volna fontolnia a csapatutasítás lehetőségét, hogy biztosítsák győzelmüket.

“Hogy miért történt ez meg, arról később beszélni fogok a csapattal. Nem bántam volna a csapatutasítást, ha azt mondják volna, hogy engedjem őt el.” – mondta da Costa. “Nem élveztem volna, de szerintem ezt kellett volna tenni.”

“Azt hiszem lennie kellett volna (csapatutasításnak).” – ért egyet Sims. “Ez olyasvalami, amit meg kell tanulnunk.”