KezdőlapFormula 1Brundle: Hagyni kellett volna Vettelt és Hamiltont versenyezni

Brundle: Hagyni kellett volna Vettelt és Hamiltont versenyezni

-

A hétvégi Kanadai Nagydíj egy erősen vitatott esetről marad emlékezetes, ez pedig azóta is szolgáltatja a beszédtémát. Történt ugyanis, hogy Sebastian Vettel hibázott a hármas kanyarban, és úgy tért vissza a pályára éppen az őt üldöző Lewis Hamilton elé, hogy azt veszélyesnek ítélték, ezért pedig járt a büntetés, ami miatt a Ferrari németje elvesztette a futamot. Martin Brundle azon a véleményen van, mint sokan mások, vagyis hogy nem kellett volna beavatkozni.

„Hagyni kellett volna, hogy a csata lefolyjon, és talán el is dőljön, majd nyugodtan el lehetett volna dönteni a futam után” – írta Brundle saját rovatában a Sky Sportson. „Nem értem a büntetést, enélkül a Mercedes jobban igyekezett volna előzni.”

Az ex-F1-es szakértő Niki Laudát is megemlítette, szerinte az osztrák legendának lett volna egyfajta véleménye az esetről: „Nem tudom, mit tett volna Charlie Whiting, de abban egész biztos vagyok, mit mondott volna Niki Lauda, hiába beszélt volna a saját csapata ellen.”