KezdőlapFormula EFormula E: Piquet a Jaguarnál folytatja

Formula E: Piquet a Jaguarnál folytatja

-

A második Formula E idényére készülő Jaguar istálló hivatalosan is bejelentette, hogy Nelson Piquet Jr, csatlakozik a csapathoz, ahol Mitch Evans csapattársa lesz.

Piquet az elektromos sorozat legelső bajnoka, aki alá viszont azóta nem tudott versenyképes technikát rakni a NextEV. Az elmúlt két évben harmadannyi pontot sem tudott összesen gyűjteni, mint a legelső évadban. A brazil pilótának eddig két győzelme és három további dobogós helyezése van a sorozatban (mind a bajnoki évéből).

A fiatalabbik Piquet igazi vándormadárnak számít a motorsport világában, hiszen megjárta már többek között a Forma-1-et, Le Mans-t, NASCAR-t, Formula-E-t illetve sok más kisebb-nagyobb szériát is. Sokan mégis egy kellemetlen esemény miatt emlékeznek rá legjobban: a 2008-as szingapúri Forma-1-es futamon a csapat utasítására szándékosan csapta falnak az autóját, ezzel remek helyzetbe hozva a csapattársát Fernando Alonsot.

Csapattársa az a Mitch Evans lesz, aki már jól ismeri a csapatot, hiszen a mögöttünk hagyott szezonban is a briteket erősítette. A 2016/17-es bajnokságban a csapat kevéske pontjainak nagy részét ő szerzete, emiatt is maradhatott a csapatnál Adam Carollal ellentétben. Evans 18 évesen megnyerte a GP3-as bajnokságot, majd három évet töltött a GP2-ben. A Forma-1-be azonban sosem volt komoly esélye bekerülni.

Piquet így nyilatkozott a csapatváltásról: „Megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok a Panasonic Jaguar Racinghez. Ennek a márkának erős történelme van a motorsportban, és izgatott vagyok, hogy részese lehetek ennek a csapatnak. Az ő elkötelezettségük az elektromos versenyzés iránt nagyon inspiráló. Alig várom már, hogy elkezdhessem a közös munkát velük.”

A gyengén sikerült első év ellenére – amikor a csapat 27 ponttal utolsó lett a csapatok versenyében (amiből az új-zélandi 22-t szerzett) – Evans optimistán tekint az új szezon elé.

„Egy ilyen remek szezon után, nagyszerű érzés, hogy a következő idényben is a Jaguar pilótája lehetek. Csapatként jó irányba haladunk, és nagyon várom már a hongkongi szezonnyitót.”

A Formula-E 2017/18-as idénye december 1.-jén kezdődik egy dupla futamos hétvégével.