KezdőlapFormula EHárom nővel a mezőnyben holnap elrajtol az Jaguar I-PACE eTrophy első szezonja...

Három nővel a mezőnyben holnap elrajtol az Jaguar I-PACE eTrophy első szezonja is

-

Hétvégén a Formula E-n kívül a vadiúj Jaguar I-PACE eTrophy is elrajtol az Ad Diriyah E-Prix helyszínén, mint a Formula E első betétsorozata, mely természetesen szintén elektromos.

A Jaguar I-PACE eTrophy első, 2018/19-es szezonja 10 fordulóból áll majd, a mezőny pedig 10+1 fős lesz, a plusz egy fő egy VIP versenyző, aki a szezonnyitón Alice Powell lesz. A mezőnyben így 3 nő szerepel majd.

„Mérhetetlenül büszke vagyok, hogy elértük ezt a történelmi pillanatot.” – mondta Gerd Mauser, a Jaguar Racing elnöke. „Volt egy ötletünk, hogy az elektromos autóversenyzést a városok utcáira vihetnénk és megmutathatnánk a díjnyertes Jaguar I-PACE erejét és adottságait. Ezen a hétvégén ez valóra válik. A nulláról építettük fel ezt a bajnokságot, meggyőztünk versenyzőket, csapatokat és szponzorokat a világ minden tájáról, és ez még csak a kezdet.”

A Formula E alapítója és vezérigazgatója, Alejandro Agag hozzátette: „Gratulálok és sok sikert a Jaguar Racingnek ezen a hétvégén, mivel történelmi pillanat ez a motorsport és az elektrifikálás terén. Büszkék vagyunk rá, hogy a Formula E rajtrácsán tudhatjuk őket és már látványos betétszériánk is van a Jaguar I-PACE eTrophy által.”

Íme a mezőny:

Versenyző Csapat
Alice Powell Jaguar VIP car
Katherine Legge Rahal Letterman Lanigan Racing
Bryan Sellers Rahal Letterman Lanigan Racing
Cacá Bueno Jaguar Brazil Racing
Sérgio Jimenez Jaguar Brazil Racing
Célia Martin Viessman Jaguar eTROPHY Team Germany
Tao Wang Team China
Yaqi Zhang Team China
Simon Evans Team Asia New Zealand
Ahmed Bin Khanen Saudi Racing
Bandar Alesayi Saudi Racing
Célia Martin, racingline, racinglinehu, racingline,hu
Célia Martin | Fotó: Jaguar