A Porsche versenyzője André Lotterer elmagyarázta, hogy miért fordult meg a német gyártó szerencséje a Mexikói ePrix-n, miután a német veterán egy pokolian gyors körrel szerezte meg a Porsche első rajtelsőségét a sorozatban.

Lotterer először jutott be a Super Pole-ba a Porsche versenyzőjeként, ahol végül ugyan csak 0.063 ezred másodperccel, de gyorsabbnak bizonyult a Panasonic Jaguárnál versenyző Mitch Evansnél, megszerezve ezzel a pole pozíciót. Azonban a német versenyző hiába szerepelt jól az időmérőn, a versenyen az első szárnya leszakadása miatt kiesett a versenyből, amíg a csapattárs Neel Jani a pontszerző zónán kívül, a tizennegyedik helyen zárt.

Lotterer már az első kanyarban elvesztette az első helyet Evans-szel szemben, aki rövidebb féktávot tudott venni, és be is tudott vetődni a német Porschéja mellé.

„Kipörögtek a kerekeim, ami miatt nagyon rosszul kaptam el a rajtot, szóval ennek utána kell járnunk,” – nyilatkozta Lotterer a Motorsport.com-nak adott interjújában a kiesését követően. „Próbáltam megtartani a vezető helyet, azonban Mitch nagyobb lendülettel rendelkezett és egy agresszív manőverrel meg is előzött sajnos.

„Ütköztünk, majd amikor a fűről visszatértem a pályára, Sam Bird Virginjével is hozzáértem, ami miatt a karosszériám jobb oldala megsérült.”

Lotterer rendkívül drámai módon esett ki, ugyanis az első szárnya sérülését követően az hozzáért az első kerekéhez, ezzel hatalmas füstöt generálva. A súrlódás pedig akkora volt, hogy még kisebb lángok is felcsaptak a Porsche elején. Ugyan a német versenyző kiállt a boxba új orrkúpért, azonban nem sokkal ismét a boxba hajtott, de ezúttal már nem hagyta el azt, ugyanis kiszállt a versenyből.

Lotterer esete szinte pont ugyanaz volt, mint ami Jean-Éric Vergne-nyel történt a Santiago ePrix-n, ahol a DS Techeetah francia versenyzőjének pont ugyanúgy sérült meg az első szárnya, mint egykori csapattársának a mostani versenyen. „Csak reméltem, hogy egyszer le fog esni,” – mondta Lotterer. „Még a falat is súroltam, hogy leessen, azonban ez nem jött össze.”

Amikor arról kérdezték a Porsche német versenyzőjét, hogy lett volna-e esélye a pódiumra, ha nem esett volna ki a versenyből, Lotterer ekképp felelt: „Nem voltam képes felvenni egy egyenletes ritmust. Mindenki az energia fogyasztást nem nézve nyomta neki, és még egy biztonsági autós fázis is volt (Nico Müller balesete miatt).

„Véleményem szerint egy jó autóval rendelkezünk, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy még jobb legyen,” – fejezte be a gondolatmenetet a német, aki nem távozott pont nélkül Mexikóból, ugyanis a megszerzett pole pozícióval három pont ütötte a markát.