KezdőlapFormula EMassa három büntetést is összeszedett Rijádban

Massa három büntetést is összeszedett Rijádban

-

Felipe Massa kis túlzással egy szezonra való büntetést összeszedett a Formula-E szaúd-arábiai nyitófordulóján, ebből kettőt a verseny leintését követően osztottak ki neki.

A Venturi örökifjú brazil versenyzője eredetileg a 14. helyen zárt a Rijád ePrix-n, miután egy technikai vétség miatt (az autó akkumulátorszoftvere túllépte az FIA által előírt maximális energia-visszanyerési szintet) le kellett töltenie egy áthajtásos büntetést. Massának emellett több gondja akadt a Fanboosttal is: a versenyzők az extra energialöketet a futam 22. perce után aktiválhatják csak, ám Massa nem várt addig, amiért ötmásodperces büntetést szabtak ki rá, emellett az előírt 100 kJ helyett 150 kJ-t használt, amit plusz 25 másodperccel honoráltak a versenybírák. Az így összegyűjtött félperces időbüntetést a futam leintése után osztották ki, Massa így visszaesett a 17. helyre, és hogy teljes legyen a napja, két büntetőpontot is kapott.

„Elégedett voltam a teljesítményemmel és a megszerzett pozícióimmal” – nyilatkozta a brazil még az utólagos büntetések kiosztása előtt. „Sajnos kaptam egy áthajtásost, ami minden korábbi munkámat tönkretette. Csalódott vagyok az eredménnyel, de elégedett vagyok a szereplésemmel, a tempómmal, a stratégiával, az attack mode-dal, az előzésekkel – minden remekül zajlott. De sajnos nem ott végeztünk, ahol kellett volna.”

A két Techeetah, Jean-Éric Vergne és André Lotterer hasonló okok miatt kapott áthajtásost, mint Massa, ami nélkül minden valószínűség szerint kettős győzelmet arattak volna a végülis diadalmaskodó António Félix da Costa BMW-jével szemben.