Nelson Piquet Jr. és a Jaguár immáron külön utakon járnak, ugyanis a brazil versenyző távozott a csapattól. Az elektromos széria első évadjának győztese mindössze egyetlen egy pontot tudott szerezni az eddig lezajlott hat verseny alatt.

Piquet a 2017/2018-as szezon kezdetétől versenyzett a Jaguár csapat színeiben. Az ex F1-es versenyző a Team China csapatát erősítette, ahol a bajnoki címét is nyerte, a sorozat első két évében.

- Hirdetés -

„Nagyon élveztem a közös munkát a Panasonic Jaguar Racinggel, azonban az ötödik szezonban elért eredményeim miatt nagyon csalódott vagyok,” – nyilatkozta Piquet. „A brazil Stock Car bajnokságban fogok versenyezni idén. Számomra most ez a legfontosabb.

„Félreértés ne essék, még mindig imádom a Formula E-t. A sorozat kezdete óta itt vagyok és már rögtön az első évben sikerült megnyernem a bajnokságot. A legjobbakat kívánom a Jaguárnak a bajnokság hátralevő részére.”

A Jaguár csapatfőnöke, James Barclay elmondta, hogy váratlanul érte őket Piquet döntése. „A Sanya ePrix után beszéltünk erről Nelsonnal. Elfogadtuk a döntését, miszerint Nelson távozik a csapatunktól és egy másik sorozatban fog majd versenyezni.

„Sajnos az előző évekhez képest sokkal gyengébben teljesítünk. Nelson néha megvillant, fontos pontokat szerzett a csapatnak. Azonban idén önmagához és a csapat elvárásához képest is rosszabbul teljesített.

„Meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Nelson eddig munkáját, amit a csapatunkért tett. Nagy szerepet játszott az autó fejlesztésében a negyedik szezon óta. Sok szerencsét kívánok neki a továbbiakban.”

A Sanya ePrix után Piquet még azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem aggódik a jövője miatt. „Őszintén, egyáltalán nem aggódok a jövőm miatt,” – mondta a brazil. „Még nem beszéltünk róla. Úgy gondolom, hogy a csapatnak most nagyobb problémái vannak a versenyzők kiválasztásánál. Bárki vezetheti ezt az autót, nem fognak versenyeket nyerni vele. Egy olyan autóra van szükségünk, ami ütőképes és gyors. Máskülönben nem tudjuk felvenni a versenyt a többi csapattal.

„Az előző év hat versenye hihetetlen volt. Innentől fogva voltak problémáink. Volt olyan, hogy az autó romlott el, de olyanra is akadt példa, hogy a biztonsági övvel akadtak problémák. Idén pedig még hátrébb kerültünk a többiekhez képest.

Nem sokkal a bejelentés után már ki is derült, hogy a DS Virgin egykori pilótája, Alex Lynn veszi majd át Piquet helyét a Jaguárnál. „E  z egy remek lehetőség számomra, hogy csatlakozhatok a Panasonic Jaguar Racinghez,” – lelkendezett Lynn. „Nagyon várom már a közös munkát Mitch-csel és a csapat mérnökeivel. Szeretnék jól teljesíteni a szezon hátralevő részében.”