KezdőlapFormula ETöbb Formula E pilóta is kritizálja az időmérős rendszert

Több Formula E pilóta is kritizálja az időmérős rendszert

-

Számos Formula E-ben szereplő versenyző is hangot adott nem tetszésének az időmérő rendszer lebonyolítása kapcsán.

A DS Techeetah két pilótája, André Lotterer és a címvédő Jean-Éric Vergne a legutóbbi, santiagoi fordulóban az időmérő első csoportjában kaptak helyet (amelyben egyébként az összes bajnoki éllovas is helyet kapott), így ők a legkevésbé felgumizott pályán mehettek, és nem tudtak olyan tempót menni mint a többiek.

Rajtuk kívül még Jérome D’Ambrosio, Antonio Felix da Costa és Robin Frijns is az első csoport tagjai voltak Chilében. Közülök pedig senki sem jutott be a superpole-ba.

Az első csoportban kvalifikálók közül a címvédő Vergne végzett a legjobb helyen, ő a 13. helyről rajtolhatott.

„Nem értem, rengeteg időt és pénzt ölünk bele abba, hogy megpróbáljuk a legjobbak lenni, de azzal hogy az első csoportban kell kimennünk a pályára azzal minket büntetnek, különösen azon a pályákon mint a legutóbbi, ahol borzasztó gyors ütemben javul a pálya állapota.” – panaszkodott a címvédő.

„Az időmérő mindig is egy probléma volt a Formula E-ben. Amikor még a Forma-1-ben szerepeltem akkor soha senki nem panaszkodott a kvalifikációra, szóval nem hiszem hogy ez sokáig így maradhat. Vannak nagy autógyártók akik rengeteg pénzt fektetnek ebbe bele és akkor az ő hétvégéjüket tönkre teszik azzal, hogy az első csoportba rakják őket. Meg tudom érteni, hogy az emberik szeretik a lutrit, de amikor ilyen sok pénzt ölsz bele akkor nem kellene lutrinak lennie ennek a sportnak.” – tette hozzá.

Vergne véleményét osztja csapattársa is, akinek szintén nem sikerült jól az előző versenyhétvégéje.

„Nem egy nagyon jó időmérős mód ez a csoportos, mert a bajnoki élmenőknek kell az első csoportban indulniuk, szóval ez nem egy jó út, mert nem értem, hogy miért kellene büntetni valakit azért mert jól szerepelt eddig?! Rengeteg erőfeszítést és forrást fektetünk bele ahhoz hogy az élmezőnyben legyünk, de rendszeresen hátra küldenek minket.” – fakadt ki André Lotterer is.

A Mahindra pilótája Jérome D’Ambrosio – aki a 20.helyre kvalifikált legutóbb – viszont más szemszögből vizsgálta a dolgot, szerinte ugyanis ez elég sok izgalmat okoz a rajongóknak.

„Szerintem ez a rendszer még fejlődhet és lehet vele még mit tenni, de más szemszögből viszont egy elég jó ki showt eredményez. Fontos számunkra, hogy egy élvezetes showt csináljunk. Viszont frusztráló is, mivel nem a legigazságosabb dolog ez, de legalább hihetetlen izgalmakat okoz. Szóval, Jérome-ként azt mondom, hogy igazságtalan, de ha egy Formula E rajongó lennék, akkor azt mondanám, hogy elég izgalmas.” – vélekedett a belga.