KezdőlapFormula EÚjra tesztel Calderon a Formula E-ben

Újra tesztel Calderon a Formula E-ben

-

Ismét vezetheti majd a DS Techeetah autóját Tatiana Calderon, aki James Rossiter mellett fog részt venni a marrakeshi újonc teszten.

A kolumbiai versenyzőnő Szaúd-Arábiában már vezette a kínaiak versenygépét, ahol 63 kört tett meg, és a női pilóták közül a második legjobb időt autózta.

A korábbi GP3-as pilóta, aki közel van egy Formula 2-es szerződéshez elmondta, hogy nagyon élvezte az eddigi tesztet a csapatnál és még többet szeretne majd a jövőben.

„Szerintem jó munkát végeztem a csapat számára, úgy érzem, hogy sikerült megmutatnom, hogy képes vagyok alkalmazkodni és végrehajtani azt amit kérnek tőlem.” – mondta Calderon még az előző tesztje után.

„Szeretnék még több tesztnek is a részese lenni, illetve több időt is szeretnék tölteni a csapattal, ez a célom jelenleg. Többet akarok tanulni a Formula E-ről, mert ez egy nagyon gyorsan feltörekvő, globális sorozat.” – folytatta.

„Nyilván hozzá kellett szoknom mindenhez, a csapat pedig remekül előkészítette nekem a terepet. A programunk csak annyi volt, hogy körözgessek és kényelmesen érezzem magam az autóban. Remekül éreztem magam, nagyon boldog vagyok.” – zárta.