KezdőlapFormula EBemutatkozott a BMW Formula E autója

Bemutatkozott a BMW Formula E autója

-

Lehullt a lepel a Formula E-be gyári csapatként beszálló BMW autójáról, ami az iFE.18 kódnevet kapta.

A BMW motorsport igazgatója Jens Marquardt elmondta, hogy a erőforrás elemek tervezésekor a teljesítmény került előtérbe.

„Ezeket mondtuk és tanácsoltuk a tervezőinknek: Felejtsétek el mindazon megfontolásokat, amiket a fejlesztésnél gyakran alkalmaznátok, csak a teljesítményre, a minél nagyobb hatékonyságra és a minél kisebb súlyra törekedjetek. Ha pedig elértük ezt a pontot, akkor már gondolkozhatunk azon is, hogy hogyan fogjuk ezt beintegrálni a sorozat gyártásba a későbbiekben.” – nyilatkozta.

A csapat azzal az Andretti Autosporttal működik együtt, amelyik már a sorozat kezdete óta jelen van. A pilótáik is tőlük lesznek, Antonio Felix Da Costa, aki a tavalyi évet az Andretti csapatnál töltötte, társa pedig a tavalyi tesztpilóta, Alexander Sims lesz.

„Úgy vélem, hogy nekünk olyan partnereink, pilótáink, személyzetünk van, ami alkalmas arra, hogy a legmagasabbra juttassa a csapatot a Formula E-ben. Mindenki, mindkét oldalról elkötelezett a BMW iFE.18 fejlesztése érdekében, és már alig várom, hogy a pályán legyen. Nem csak a Formula E új korszakába lépünk, hanem az egész motorsport új érájába is.” -mondta Michael Andretti csapattulajdonos.

Fotó: BMW AG
Fotó: BMW AG
Fotó: BMW AG