KezdőlapFormula EAkár Budapest is helyszíne lehet 2020-ban egy Formula E versenynek!

Akár Budapest is helyszíne lehet 2020-ban egy Formula E versenynek!

-

Az ABB FIA Formula E bajnokság egyre inkább úgy tűnik, hogy az ötödik szezonját majd Szaúd-Arábiában kezdheti meg. Rijád utcai pályája lehet a befutó, egy olyan utcai pályán amit már kifejezetten a Formula E kedvéért építenének meg. Az ország a közelmúltban rendezte a szabályokat, hogy miképp lehet turista vízummal hozzájuk látogatni, így 2010 óta erre először lehetőség nyílik. További jelentős beruházásokat is eszközöltek azért, hogy fellendüljön az ellenőrzött turizmus, valamint az új elektromos autós iparágat is fejlesztik, hogy egyre kevésbé támaszkodjanak majd az olajiparra Rijádban egyébként van egy épített pálya, a Reem International Circuit, ahol már számos GT3-as verseny volt 2008 óta. Ennek ellenére valószínűbb egy utcai versenypálya, és amennyiben sikerül leszerződni, akkor december 8-án itt kezdődhet majd formaautós elektromos bajnokság ötödik szezonja. Ráadásul ha ez összejön, akkor ez egy hosszútávú megállapodás lesz a szaúdi főváros és a Formula E széria irányítói között.

Az előzetes versenynaptár szerint márciusban komoly ázsiai turné várható, mert előbb Hong Kongba látogatnának el immáron a harmadik alkalommal, majd egy teljesen új kínai helyszínre, Hainan szigetére. Múlt hónapban a tartományi vezetés megerősítette, hogy elhárították az akadályokat, így Haikou útjain lehetséges lenne a versenyrendezés. A Formula E alapítója és igazgatója, Alejandro Agag azonban óvatosan fogalmaz:
„Még sok a nyitott kérdés. Abban viszont biztos vagyok, hogy Hong Kongban lesz verseny jövő márciusban. Feltehetően áprilisig előállunk valamivel, amit aztán benyújthatunk júniusban, a FIA következő világtanácsi ülésén.”

Jelenleg ugyanis leginkább a széria dél-amerikai turnéja veszélyeztetett. A széria egyeztet Santiagoval egy újabb versenyről a városban, azonban ez már másutt lenne, mint ahol most versenyeztek a pilóták februárban. Feltehetően Buenos Aieresbe is visszatérnek, hiszen magas rangú argentin hivatalnokokkal egyeztettek a Formula E elöljárói még az elmúlt hónapban Punta del Esteben. A dél-amerikai ország több gyártónak is fontos piac, és népszerű versenyhelyszín is egyben. A jelenlegi versenyek közül is visszatérhet Marrákes és Mexikóváros is. Annyi változás várható, hogy korai 2019-es időpontokat kaphatnak ezen helyszínek, így Marokkóba már januárban érkezhetnek az elektromos versenyautók.

Az európai szezon 2019-ben újra Rómában kezdődhet majd, és hamarosan kiderül, hogy mennyire is lesz majd népszerű helyszín, hiszen jövő héten látogatnak el oda először. Párizs, Monaco, Zürich és egy német verseny is marad, késő tavaszi, nyári időpontokkal. Gondolkodnak azon, hogy Berlinben az Alexanderplatz környékére vigyék a futamot, de szóra került München is, mint lehetőség.

Észak-Amerikában újra New Yorkban rendeznének versenyt, júliusban. Vancouver és Toronto is bejelentkezett ugyanakkor Montreal helyére Kanadában, mivel utóbbinál problémák adódtak, és törölni is kellett a versenynaptárból. Valami változás itt több mint valószínű, mert eredetileg két évre kötöttek szerződést Montreallal a Formula E vezetői. Egy további júliusi versenyhelyszín még nincs megnevezve, ezt akkor hozhatják majd nyilvánosságra, amikor már konkrét időpontok is lesznek a hivatalos előzetes versenynaptárban.

Az E-racing-365 ugyanakkor úgy tudja, hogy megindult pár további városban annak a tanulmányozása, hogy lehetséges lenne-e ott versenyrendezés. Ezek: Koppenhága, Budapest és Lisszabon, de nem valószínű az, hogy 2020-nál előbb bármelyik felsorolt helyszínen ténylegesen is versenyt tudnának rendezni.

Egy előzetes naptárat a Formula E Holdings feltehetően a FIA Motorsport Világtanács júniusi ülésén jelent majd be, amelyet majd Manilában tartanak, a Fülöp-szigeteken.

Valami ilyesmi lehet majd az ötödik Formula E szezon versenynaptára

Rijád E-Prix – Dec. 2018
Marrákes E-Prix – Jan. 2019
Santiago E-Prix – Jan. 2019
Mexikóváros E-Prix – Feb. 2019
Hong Kong E-Prix – Márc. 2019
Hainan E-Prix – Márc, 2019
Róma E-Prix – Ápr. 2019
Párizs E-Prix – Ápr. 2019
Monaco E-Prix – Máj. 2019
Berlin E-Prix – Máj. 2019
Zürich E-Prix 2019 – Jún. 2019
New York E-Prix – Jún. 2019
TBA – Júl. 2019