KezdőlapFormula EKamerákat helyeznek a Formula E csereautó fölé

Kamerákat helyeznek a Formula E csereautó fölé

-

Az FIA kamerákat teleoített a Formula E-s garázsokba, hogy jobban nyomon tudják majd követni az autócseréket, ha már a boxkiállások minimumidejét eltörölték.

Az FIA tisztázta, hogy mi engedélyezett a futam közbeni autócsere idején, miután a csapatok igényelték azt a Punta de Este-i versenyt követően.

A versenyzők biztonsági övének mindig rögzítve kell maradni addig, míg az autó mozgásban van, és a kormányt sem vehetik le a helyéről, míg meg nem álltak teljesen. A csapatok pedig nem kapcsolhatják be a biztonsági övet addig, míg a versenyző el nem helyezkedett ülésében. Csak ezt követően aktiválhatják az övfeszítő berendezést.

Most minden csapat két kamerát kapott, amit a két versenyző második autója fölé kell felszerelni, úgy, hogy akadálytalanul rögzíthesse az autócsere folyamatát. A kamerák működtetéséért a csapatok felelősek. A kamerák képét a versenyigazgatóság figyeli, és a verseny után kielemzi a felvételeket.

Az autócseréket eddig csak ellenőrök felügyelték, ők továbbra is maradnak felügyelni, ám immáron már a kamerák is kiegészítik a munkájukat.

„Ha úgy próbálsz meg időt spórolni, hogy kikapcsolod az övedet, még mielőtt megállsz, vagy elindulás után kapcsolod be, az jelentve lesz a versenybíráknak, akik döntést hoznak erről.” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt az Autosportnak. „De ha követed a szabályokat, akkor úgy érzem, hogy nem lehet probléma a biztonsággal. Remélem, hogy minden versenyző és minden csapat felelősségteljes lesz és nem lesz semmi probléma.”