KezdőlapFormula ERosenqvist: A Formula E a legjobb lehetőség, hogy a Forma-1-be kerüljek

Rosenqvist: A Formula E a legjobb lehetőség, hogy a Forma-1-be kerüljek

-

A Formulae E-ben a bajnoki címre törő svéd Felix Rosenqvist szerint, hogy ha az elektromos szériában jól szerepel, akkor megnyílhat előtte az út a száguldó cirkuszba is.

Rosenqvist 2015-ben megnyerte a Forma-3-as Európa Bajnokságot, emellett pedig még két makaói nagydíj siker van a neve mellett, azonban pénzhiány miatt nem tudott feljebb jutni az utánpótlás sorozatokban.

2016-ban fél szezon erejéig a DTM-ben szerepelt, egy Mercedes volánja mögött. Majd még ebben az évben bemutatkozhatott a Formula-E-ben is, első szezonjában rögtön össze is jött a futamgyőzelem, valamint a szezon végén harmadik lett a pontversenyben.

„Egyértelmű volt számomra, hogy ez az a bajnokság, ahol indulni szeretnék.” – kezdte. „Ez a legjobb lehetőség arra, hogy valaki bekerüljön a Forma-1-be. Itt vannak azon legjobb pilóták, akik nem kaptak ülést a királykategóriában. Ha le tudod győzni őket, az már egész jó. Még mindig elég fiatal vagyok a Forma-1-hez, és nem is fogok lemondani erről.”

„Szerintem ez a legjobb hely a DTM, Forma-2, vagy az IndyCar helyett.” – jegyezte meg az Autosportnak.

Ha Rosenqvist bemutatkozna a Forma-1-ben, akkor ő lenne a második, aki hamarabb állt rajthoz az elektromos sorozatban, mint a királykategóriában. Az előző szezonban Pierre Gasly helyettesítette egy hétvégén Sebastian Buemit a Renault csapatnál, majd nem sokkal később lehetőséget kapott a Toro Rosso istállótól is.

A 26 éves svéd pilóta jelenleg a második helyen áll a Formula-E pontversenyében, hátránya az előző versenyen diadalmaskodó Jean-Eric Vergne mögött mindösszesen öt pont.

A francia pilóta a pole-pozícióból nyert Santiagóban, miközben Rosenqvist a 14.helyről egészen a negyedik pozícióig tornázta fel magát a futamon.

A Mahindra versenyzője hiába indult a mezőny hátsó részéből, a futam utolsó köreiben tagja volt annak az öt fős csoportnak, akik a győzelemért harcoltak, de elmondása szerint nem vállalt sok kockázatot, inkább csak a biztosra ment ezekban a körökben.

„A verseny végére már a győzelemért is küzdhettem volna, de én inkább a biztosra mentem. Én csak a bajnokságot tartom a szemem előtt. Talán ha mondjuk harmadik helyről indultam volna, akkor lehet, hogy bele megyek a csatába, de így, hogy a pontszerző helyeken kívülről indultam, túl kockázatos lett volna. Ez volt a helyes döntés.”